WTCR: Döntött Tassi Attiláék sorsáról a Honda

Ahogyan tavaly, úgy idén is a Honda hozta nyilvánosságra elsőként versenyzői felállását a WTCR-ben. Nem változtat bevált recepten a japán márka, Tassi Attila is marad a kvartett része.

a46a5f1c42fb76b8f9a67b416cbf09cf.jpg

A tervek szerint május közepén a Hungaroringen rajtol el a túraautó-világkupa (WTCR) 2021-es szezonja, de már biztosan kijelenthető, hogy lesz magyar pilóta a mezőnyben, mivel a Honda péntek reggel bejelentette, idén is Néstor Girolami, Esteban Guerrieri, Tiago Monteiro és Tassi Attila négyesével folytatja, derült ki a Honda Pro Racing oldalán megjelent áttekintőből.

„Fantasztikus érzés, hogy hosszabbítottam a Hondával, főleg azok után, hogy egy újabb erős évet zártam 2020-ban minden kihívás ellenére” – tette hozzá Guerrieri, aki korábbi interjúiban már utalt maradására. – „Világszerte mindannyian reméljük, hogy 2021 más lesz, mint a tavalyi év, és remélem, hogy a versenyképességünk is marad a régi. Minden szezonban bizonyítottuk eddig, hogy képesek vagyunk a bajnoki címért harcolni, 2021-ben is ezért fogjuk nyomni természetesen.”

„Hullámvölgyekkel teli volt számomra a 2020-as szezon, de összességében jó évet zártam. Elégedett vagyok a teljesítményemmel, különösképpen a szezonnyitón aratott győzelmemmel, valamint a Nürburgringen a pole pozíciót érő körrekordommal” – kommentálta a bejelentést Girolami a WTCR sajtóirodájának délben kiadott közleményében. – „Megmutattam, hogy képes vagyok diktálni a tempót, és biztos vagyok benne, hogy a harmadik évemben, amit a Honda színeiben kezdek meg, a bajnokságért fogok harcolni.”

01-esteban-guerrieri-scaled.jpg

„Felvillanyoz, hogy a Hondával folytathatom, ez már a tizedik évem lesz velük” – fejezte ki örömét Monteiro.  – „Ilyen hosszú ideig még egyik márkánál sem vezettem, ez a mérföldkő pedig bizonyítja, hogy ez idő alatt remek kapcsolatot építettünk ki egymással. A tavalyi évben rengeteg kihívással kellett szembenéznünk, de a kihívások is részei a sportnak, így áthidaltuk azokat. Ezek a keményebb pillanatok hozzátesznek a motivációnkhoz, amit felhasználva még több sikert szeretnénk elérni a Honda hihetetlenül erős versenyzői felhozatalával.”

„Óriási öröm számomra, hogy zsinórban harmadik éve lehetek a Honda versenyzője a WTCR-ben. Büszke vagyok arra, hogy a Honda potenciált lát bennem. Elégedett vagyok a fejlődéssel, amin 2020-ban keresztülmentem, megszerezve első dobogóimat többek között. Remélhetőleg 2021-ben újabb lépést teszek meg előre, és rendszeresen képes leszek az élmezőny tempójára, amit tavaly már többször megmutattam” – idézi végezetül Tassi Attila szavait a kommüniké.

Azt majd csak a későbbiekben jelentik be, melyik csapat színeiben láthatjuk viszont Tassiékat. Tavaly valamennyi Civic TCR a Münnich Motorsport égisze alatt állt rajthoz, az All-Inkl.com Münnich Motorsport színeiben Girolami és Guerrieri kettőse második lett a csapatbajnokságban, utóbbi pedig a záróhétvégéig harcban volt a világkupáért, amit végül a Lynk&Có-s Yann Ehrlacher nyert meg, míg az argentin negyedikként, egyúttal a márka legeredményesebb versenyzőjeként végzett.

Összesen ötször győzött az előző év folyamán a WTCR-ben a Honda, ebből négy siker köthető Guerrieri nevéhez, egy Girolamiéhoz. Tassi Attila eközben első WTCR-dobogóit ünnepelhette, noha csapata az All-Inkl.de Münnich Motorsport hátrébb, a hatodik helyen zárt a csapatok értékelésében. A magyar versenyző az egyéni értékelésben legjobb magyarként a 12. lett, kereken 100 pontot szerezve második világkupás évében.

Fotó: Paulo Maria / DPPI (FIA WTCR Media)

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr1916389120

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása