F1: Baumgartner lebeszélné gyerekeit az autóversenyzésről

Magyarország első F1-es pilótája arról is vallott, mit szólna ahhoz, ha valamelyik gyermeke közölné, hogy ő – apja nyomdokaiba lépve – autóversenyző szeretne lenni.

nagyfutam_greatrun_2018_0012.jpg

Az ünnepek alkalmából egy karácsonyi fotózással egybekötött interjút adott a Nemzeti Sportnak Magyarország első és eddigi egyetlen Formula–1-es pilótája. A január 1-én 40 éves Baumgartner Zsolt feleségével és három gyermekével tölti az ünnepeket, és amellett, hogy a halászlé helyett borleves kerül az asztalra, az is szóba került, hogy milyen viszony fűzi a motorozáshoz, persze a negyedik X kapujában már óvatosabb.

„Mindig is nagyon szerettem motorozni, és néha még ma is elfog a kísértés” – kezdte Baumgartner, aki az első kismotorját négyévesen kapta, de csak később próbálhatta ki. – „A Formula–1-es időszakban hagytam abba, mert tiltva volt. Aztán meg már nem ültem vissza a veszélyek miatt, de a mai napig lázba hoz, mert azért a sebesség szeretete nem múlt el. De ha fel is ülök egyre, néhány száz méter után lerakom, mert mégiscsak háromgyerekes apa vagyok.”

Baumgartner a 2003-as Magyar Nagydíjon mutatkozott be a sérült Ralph Firman helyén a Jordannél, a következő évben teljes szezont futott a Minardi színeiben. Egyetlen pontot szerzett: a 2004-es Amerikai Nagydíjon a nyolcadik helyen intették le.

Erre a korszakra visszaemlékezve elmondta, az ő idejében még nem volt akkora a rohanás, mint manapság. „Akkor még nem volt ennyi verseny, és bár 2003 decemberében valóban teszteltem, az a hónap elején-közepén volt, úgyhogy karácsonyra már rég itthon voltam. A mostani versenyzőknek sokkal nehezebb, teljesen elhúzódik az idény, jóformán két héttel az ünnep előtt esnek haza, épphogy letöltik a karantént, és már ott a nyakukon a karácsony” – tette hozzá.

Az is kiderült Baumgartnerről, hogy egyrészt örülne neki, ha a fia vagy valamelyik lánya autóversenyző lenne, ugyanakkor lebeszélné őket róla, mivel „elég rögös út ez”, ő pedig könnyebbet kívánna nekik.

Fotó: Hungaroring Média

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr9916357518

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása