Mazepin-ügy: Tiszta vizet öntött a pohárba a Haas

Az ünnepek előtt rövid közleményben erősítette meg a Haas, hogy Nikita Mazepin a történtek ellenére ellenére marad a csapatnál, így jövőre a Formula–1-ben is bemutatkozik.

2-257.jpg

Még a szezon vége előtt, december elején jelentette be a Haas, hogy két újonccal vág neki 2021-nek, egyikük Nikita Mazepin lesz, vagyis egy az egyben lecserélték Romain Grosjean és Kevin Magnussen kettősét. A Mick Schumacher csapattársaként jövőre debütáló orosz körül két hete óriási botrányt robbant ki, amikor Instagram-sztorijában egy olyan felvételt tett közzé, amin egy hölgyet fogdosott illetlen helyeken. Azóta több fordulat is történt az ügyben – többek között az érintett modell is célzott arra, hogy annyira mégsem baráti hülyülés állt a felvétel mögött, Mazepin pedig törölte bocsánatkérését a Twitter-oldaláról.

Szárnyra is kapott egy pletyka, miszerint a Haas még a szezonkezdet előtt megválhat Mazepintől, akinek kapcsán minden korábbi botrányát felhánytorgatták a mostani ügy vonatkozásában. Az amerikai istálló végül egy közleményben szögezte le, hogy marad a Mazepin-Schumacher páros a jövő évi szezonra. Ami pedig Mazepin ügyét illeti, a Haas hozzátette, hogy házon belül rendezték, így a továbbiakban nem is fogják kommentálni azt.

Mazepin – aki március 2-án ünnepli 22. születésnapját – az elmúlt két évben a Formula–2-ben versenyzett, miután 2018-ban ezüstérmes lett a GP3-ban. Első szezonjában nem szerepelt jól az ART Grand Prix színeiben, idén a Hitech GP pilótájaként két futamgyőzelemig jutott, az év végi elszámolásnál az ötödik helyen rangsorolták.

Fotó: Joe Portlock / Haas F1 Team Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr5916355890

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása