Jövőre az egyik szomszédos országba is ellátogat a TCR Európa-kupa

A végleges versenynaptár kihirdetésével egyértelművé vált, hogy a TCR Európa-kupa 2021-ben sem tér vissza a Hungaroringre, azonban először versenyezhet majd a mezőny a Slovakiaringen – még ha nem is azonos hétvégén a WTCR-rel.

2020-2020_monza_race_1---2020_tcr_europe_monza_race_1_99_daniel_nagy_27_1.jpg

Remélhetőleg jövő tavasszal már lehetővé teszi a járványhelyzet, hogy gond nélkül lehessen versenyeket rendezni, ugyanis a túraautó-világkupa (WTCR) után a TCR Európa-kupa is májusra tervezi a szezon indulását. A szervezők Szenteste előtt egy nappal nyilvánosságra hozták a 2021-es versenynaptár – adja Isten, hogy – véglegesített változatát, melyből kiderült, hogy a Slovakiaringen kezdődik az idény, két héttel azelőtt, hogy a hungaroringi nyitány után a WTCR is tiszteletét tenné a diósförgepatonyi pályán.

A májusi kezdésből nyilvánvaló, hogy a korábban közölt naptárváltozathoz képest áthelyezték az eredetileg szezonnyitó monzai hétvégét, Olaszország így majd csak szeptember végén kerül sorra. A két hiányzó helyszínt is megerősítették, a Slovakiaring mellett még a Nürburgring került be a versenynaptárba, Németországba szintén ősszel látogat el a sorozat. A Hungaroring zsinórban másodjára marad ki a kalendáriumból.

„Örülünk, hogy még a karácsonyi szünet előtt sikerült véglegesíteni a versenynaptárat” – mondta Paulo Ferreira, a sorozat promótere, aki a helyi promótereknek köszönetet mondott együttműködésükért. – „Egy eleve lenyűgöző összetételű listára került fel a Slovakiaring és a Nürburgring, ami minket büszkeséggel tölt el. A csapatokkal folytatott megbeszélések után döntöttünk a szezonnyitó elhalasztása mellett, hogy több időt áldozhassanak a felkészülésre.”

Hogy lesz-e magyar induló jövőre is, nehéz megmondani, hiszen még egyetlen versenyzőt sem jelentettek be 2021-re. Tavaly Nagy Dániel képviselte egyedüliként hazánkat, a BRC színeiben egyszer állt dobogóra a szezon során, az összetettben pedig a nyolcadik helyen zárt a Hyundai-jal. A bajnokságot a marokkói Mehdi Bennani nyerte meg a Comtoyou Racing Audijával.

A TCR Európa-kupa 2021-es versenynaptára:

  • május 7-9.: Slovakiaring (Diósförgepatony, Szlovákia)
  • május 28-30.: Circuit Paul Ricard (Le Castellet, Franciaország)
  • június 18-20.: Circuit Zandvoort (Zandvoort, Hollandia)
  • július 29-31.: Circuit de Spa-Francorchamps (Spa-Francorchamps, Belgium)
  • szeptember 3-5.: Nürburgring (Nürnberg, Németország)
  • szeptember 24-26.: Monza ENI Circuit (Monza, Olaszország)
  • október 8-10.: Circuit de Barcelona-Catalunya (Barcelona, Spanyolország)

Fotó: TCR Europe Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr5116356014

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása