F1: Új fiú és keresztelő a Ferrarinál

Miközben átesett a keresztelőn a Ferrari 2021-es modellje, az olasz együttes új versenyzője, Carlos Sainz első munkanapját töltötte Maranellóban.

200077-f1-carlos-sain.jpg

Virtuális sajtótájékoztatót hívott össze az ünnepek előtt a Ferrari, melyen a csapatfőnök Mattia Binotto bejelentette, a csapat jövő évi modellje az SF21 nevet fogja viselni. A 2021-es autó alapját az idei adja, hiszen a szabályváltozások megkötik a csapatok kezét, ami a módosításokat illeti. Ez is a következő szezon átmeneti jellegét mutatja, az új szabályok életbe lépését ugyanis 2022-ig el kellett mulasztani, a koronavírus-járvány miatt pedig további költségcsökkentő intézkedéseket vezettek be.

„Egyszerű nevet választottunk, mégpedig amiatt, mert hiszünk benne, hogy a következő év valóban átmenet lesz 2022-be. Szóval ezért döntöttünk az SF21 név mellett, hiszen ez egy részben befagyasztott autó lesz. A karosszériája ugyanolyan lesz, mint a 2020-as” – idézi a Motorsport.com Binotto szavait, hozzátéve, hogy ennek ellenére az aerodinamikai hatékonyságra igyekeztek hangsúlyt helyezni, miután az idei modell vezethetőségével nem voltak megelégedve. „Mindent próbálunk megtenni annak érdekében, hogy jövőre kiküszöböljük a 2020-as gyengeségeit” – szögezte le.

20033-sakhir-gp-friday-gallery.jpg

Binotto elmondta, hogy a jövő szezon felvezetéseként két különböző eseményt tervez rendezni. Az egyiken a csapatot és a versenyzőket mutatnák be a rajongóknak, a partnereknek és a sajtónak, az autót azonban csak közvetlenül a barcelonai előszezoni tesztek előtt leplezik le, ami teljesen másképp fog történni, mint ahogy eddig megszokhattuk. Az idei autót egy nagyszabású est keretében, a Reggio Emilia-i Romolo Valli színházban mutatták be, a 2019-es modell a föld alól emelkedett ki.

A csapatfőnök nem is a karosszériától, hanem a motortól várja az áttörést, amely a Ferrari idei visszaesésének legfőbb oka volt, miután 2019-ben vélhetően szabálytalan erőforrást használt a csapat. A legtöbb csapat kezdetleges felháborodását kiváltva nem szivárogtak ki az ügy részletei, sőt titkos paktumot kötött a Nemzetközi Automobil Szövetséggel a Ferrari. Mindenesetre Binotto elmondása szerint a 2021-es erőforrás jól teljesített a tesztpadon, amit jó előrelépésnek titulált.

„Úgy gondolom, erőforrás tekintetében újra versenyképesek leszünk, legalábbis nem a mezőny legrosszabbjai” – jegyezte meg a csapatfőnök, aki a szezon hajrájában több versenyt is kihagyott, hogy a csapat munkálatait segítse a maranellói központban. – „Erre következtetek azokból a számokból, amit a tesztpadon láttunk, de nyilván nem tudjuk, mit csinálnak a többiek és mennyit fejlődnek.”

20063-abu-dhabi-gp-race.jpg

Mint ismert, idén 40 éves mélypontra zuhant a Ferrari, katasztrofális szezonját a konstruktőri tabella hatodik helyén fejezte be. A 2014-es és a 2016-os után újabb évet zárt győzelem nélkül a Scuderia, az egyéni kiírásban csupán a nyolcadik és a tizenharmadik helyen zárt a Leclerc-Vettel páros.

Számos változásnak néz azonban elébe a Ferrari, többek között a versenyzői felállás is módosul: miután Sebastian Vettel szolgálataira nem tartottak tovább igényt, a négyszeres világbajnok az Aston Martinhoz szerződött, így Charles Leclerc jövőre új csapattársat kap Carlos Sainz személyében. A Toro Rossót, a Renault-t és a McLarent megjárt spanyolnak pénteken volt az első napja Maranellóban, így először mutatkozott új csapata színeiben.

200080-f1-carlos-sain.jpg

„Ez az első alkalom, hogy vörösben vagyok, képzelhetik, mennyire különleges” – szemlézte Sainz gondolatait a The Race. – „Ez egy olyan nap, amit soha nem fogok elfelejteni. Teljes mértékben készen állok, motivált vagyok, felfrissülve várom az új kihívásba. Most, hogy jönnek a karácsonyi ünnepek, biztosra akarunk menni abban, hogy tényleg feltöltődve térünk vissza.” A korábbi Red Bull-junior hozzátette, hogy amint vége az ünnepeknek, folytatódik a kemény munka, januárban a Ferrari 2018-as versenygépét is pályára viszi, miután az ideit nem volt lehetősége tesztelni. Első munkanapja során az üléspróbát is megejtették.

„Megvoltak az első találkozások, körülnéztem a gyárban. Ezek szintén felejthetetlenek számomra, és már alig várom, hogy többször is megejtsem a jövő év folyamán” – folytatta Sainz, aki azt is elárulta, hogy a januári-februári időszakban sok időt fog Maranellóban tölteni, hogy segítse a csapatot, a pénteki látogatás csak az első lépés volt elmondása szerint. Együtt is ebédelt Binottóval és új csapattársával, Leclerc-rel a nap folyamán. Binotto érdekességként megjegyezte, hogy 1968 óta nem volt ennyire fiatal versenyzőpárosa a Scuderiának. Leclerc október 16-án ünnepelte 23. születésnapját, Sainz pedig szeptember 1-én töltötte be 26. életévét.

Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr6916350630

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása