F1: Eldőlt, hogy visszatér-e Hamilton az abu-dzabi szezonzáróra

Az FIA és a Mercedes csütörtöki bejelentéséből kiderült, Lewis Hamiltonnak több koronavírus-tesztje is negatív lett, így részt vehet az Abu-Dzabi Nagydíjon.

m253337.jpg

A két héttel ezelőtti Bahreini Nagydíjat követően lett pozitív Lewis Hamilton koronavírus-tesztje, a világbajnoki címvédőnek emiatt ki kellett hagynia a második bahreini fordulót, a Szahíri Nagydíjat. Helyette George Russell kormányozta a W11-est, ráadásul elsőre legyőzte volna Valtteri Bottast, egymás után kétszer esett el pályafutása első győzelmétől – előbb a Mercedes boxutcai malőrje, majd egy defekt miatt, így a brackley-ieknél eltöltött első – és egy ideig egyetlen – futamát a kilencedik helyen fejezte be, első vb-pontjait begyűjtve.

Az elmúlt napok folyamán folyamatosan hallani lehetett a hétszeres világbajnok egyre javuló állapotáról, de a Bahreinben és Abu-Dzabiban eltérő járványügyi előírások miatt sokáig kérdéses volt, hogy idén visszatér-e még a volán mögé.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) és a Mercedes csütörtök este bejelentette, hogy a szerdai és a csütörtök délutáni, már az emirátusokban elvégzett COVID-19-tesztje is negatív lett, ennek révén elhárult minden akadály Lewis Hamilton visszatérése elől, vagyis Russell a hétvégén visszaül a Williamsbe, az őt a grove-iaknál helyettesítő Jack Aitken pedig a kispadra.

Fotó: LAT Images / Mercedes Media Database

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr4116327496

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása