F1: Hajnali kettőkor, a fürdőszobában hívta Russellt a Mercedes

Sűrű volt George Russell első 24 órája, miután megtudta, hogy őt kérte fel a Mercedes a koronavírus-fertőzött Lewis Hamilton helyettesítésére. A kényelem ezúttal másodlagos lesz.

m253726.jpg

Kedd hajnali 2 óra volt, amikor hívott Toto. Épp a fürdőszobában voltam, elég kínos volt

– szemlézte George Russell nyilatkozatát a Szahíri Nagydíj médianapjáról az F1.com. Sajátságos körülmények között tudta meg a brit ifjonc a csapatfőnök Toto Wolfftól, hogy ő fog versenyezni Lewis Hamilton helyett a Mercedesnél a hétvégén, miután a hétszeres világbajnok koronavírus-tesztje pozitív lett. Russell helyét eközben Jack Aitken veszi át a Williamsnél.

„Megkérdezte, hogy a fürdőszobában vagyok-e, mondtam, hogy »igen, ott vagyok és sajnálom«. Utána azt mondta, »sajnos Lewis elkapta a koronavírust, jól van, és ez a legfontosabb, de azt szeretnénk, ha te vezetnél helyette«. Nyilván alig aludtam az éjjel ezután, kedden pedig elkezdtünk intézni mindent, hogy ez megvalósulhasson” – elevenítette fel a brackley-iek felfedezettje. Vagyis: a kezdetektől fogva nyilvánvaló volt, hogy Russellt akarja a Mercedes, noha a sajtóban a hivatalos tartalékos és Formula–E-pilóta Stoffel Vandoorne neve is felmerült.

#GR63 ❤️�

Közzétette: Mercedes-AMG Petronas Formula One Team – 2020. december 3., csütörtök

„Sokat jelent nekem, hogy a Mercedes megadta nekem ezt a lehetőséget, nem lehetett könnyű nekik. Sok erőfeszítésükbe telt, hogy tető alá hozzák ezt…, szóval nagyra értékelem, ami tettek. Még azt is megoldották logisztikailag, hogy festett sisakjaim és a ruházatom 24 óra alatt megérkezzen Olaszországból az Egyesült Királyságba, majd onnan Bahreinbe. Rengeteg mindennek kellett rendeződnie viszonylag rövid alatt.”

m253840.jpg

„Tudva, hogy ennyit mindent hajlandóak voltak megtenni értem, azt hiszem, a legjobb formámmal kell mindezt visszafizetnem nekik, függetlenül attól, hogy ez milyen pozíciót is jelent” – folytatta a 22 éves pilóta, aki azonban nem izgul, nincs konkrét célkitűzése sem az időmérőre, sem a versenyre. – „Ami engem illet, nincs rajtam nyomás. Az utolsó pillanatban dobtak bele ebbe. Az elmúlt két évben még szimulátoron sem vezettem, az ülésem is hároméves…”

„Szóval sok mindent kell még megtanulnom, Valtterivel szemben sem lesz könnyű dolgom. Úgy gondolom, jó helyzetben vagyok, ezért nem is akarok extra nyomást helyezni magamra. Megpróbálom élvezni, sem Toto, sem pedig a Mercedes nem állított fel konkrét elvárásokat velem szemben, az egész hétvége a tanulásról szól majd, különösen a péntek” – tette hozzá.

„Az időmérőre és a vasárnap versenyre fogok fókuszálni. Ki tudja? Lehet, hogy Abu-Dzabiban is lehetőséget kapok, és akkor könnyebb lesz nekem.”

Nem lesz könnyű dolga Russellnek a 87 körös Szahíri Nagydíjon, elmondása szerint a W11-esbe is nehezen szuszakolta be magát, be is vallotta, hogy szűkösen érzi magát benne, hiszen Hamilton és Bottas is alacsonyabb nála. „Eggyel kisebb cipőt is kell húznom, ami nem lesz ideális, sőt, kifejezetten kényelmetlen. De biztos vagyok benne, hogy megbirkózom a fájdalommal ezért a lehetőségét” – zárta gondolatait.

Fotó: LAT Images / Mercedes Media Database

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr6916317352

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása