Drámai változások az Audi, a BMW és a Volkswagen programjában

A három német manufaktúra több radikális döntéssel is előállt az elmúlt napokban versenyprogramjaik kapcsán. A Volkswagen teljesen lehúzza a rolót.

1-sb1_4940.jpg

Audi

  • december 1-jével Julies Seebach lett az Audi Sport új ügyvezető igazgatója, a posztot az elmúlt években betöltő Dieter Gass más feladatokat kap az ingolstadtiaknál azt követően, hogy a DTM GT3-as szabályrendszerének érkezésével megszűnik gyári szerepvállalásuk a sorozatban.
  • Azt is bejelentette a héten az Audi, hogy a 2020/2021-es szezon után kivonul a Formula–E-ből, noha korábban az elektromos sorozatra hivatkozva szállt volna ki a DTM-ből, azonban visszatér a WEC-be, és 2022-ben a Dakar-ralin is indul.

a208808_large.jpg

BMW

  • Kedd este a BMW rövid közleményben tudatta, hogy az Audit példáját követve szintén hátat fordít a Formula–E-nek a következő idény végén. Döntését azzal indokolja a bajor márka, hogy minden sorozaton belüli lehetőségét kimerítette, ami technológiája fejlesztését illeti.

Volkswagen

  • Az Audinál és a BMW-nél is drasztikusabb döntést hozott a Volkswagen, mely közölte, hogy valamennyi versenyprogramját leállítja, még az elektromos vonatkozásúakat is. A motorsport-részleg 169 alkalmazottja azonban továbbra is a márka kötelékében marad.
  • Ami ralis és túraautós ügyfélprogramjaikat illeti, a Polo GTI R5-höz és a Golf GTI TCR-hez továbbra is biztosítanak majd tartalékalkatrészeket.

img_3281_1.jpg

Fotó: LAT Images / Formula E Media, Audi Communications Motorsport, Kacskovics Mihály Béla

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr4816315958

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása