F2: Ezzel az ütközéssel lehet bajnok Schumacher
Formula–2 2020: Bahrein – Sprintfutam

Minimálisan ugyan, de nőtt Mick Schumacher előnye az összetett élén, pedig Callum Ilott balesetével sok értékes pontot dobott el magától. Rajt-cél győzelmének köszönhetően Robert Shwartzman először állhatott fel a dobogó legfelső fokára a spái hétvége óta.

en--m0txuaadj42.jpg

A szombati verseny végeredményének értelmében a szezont abszolút bajnokesélyesként, az év második felére azonban jókora hullámvölgybe kerülő Robert Shwartzman várhatta az élről a bahreini sprintfutamot. A Prema orosz pilótájának ugyan védekeznie kellett a rajtnál Yuki Tsunodával, de simán megőrizte a vezetést. A Carlin japánjával viszont összeért Marcus Armstrong, az ART első szárnya pedig kivágta Tsunoda hátsó gumiját, a kényszerű kerékcserével pedig minden esélye elúszott a Red Bull-juniornak, hogy az előző napi bravúrja után újabb szép eredménnyel távozzon Bahreinből.

Shwartzman rövid idő alatt komolyabb, 2,6 másodperces előnyt épített ki Armstronggal szemben, ám ez semmissé vált, amint pályára lépett a biztonsági autó, Théo Pourchaire autójában ugyanis bekapcsolt a tűzoltókészülék, ahogyan az Mick Schumacherrel is megtörtént a Red Bull Ringen, így a fiatal francia a pálya szélén fejezte be debütáló hétvégéjét. A biztonsági autós fázist nem sokan használták ki, Louis Delétraz Charouzára azonban kemény gumik kerültek fel.

Ha már Schumacher: a 8. körben történtek a bajnokság szempontjából akár sorsfordítóak is lehetnek: Callum Ilott elmérte a 9-es kanyar féktávját, ezzel pedig Jehan Daruvalát ütötte ki a versenyből, míg a bajnoki éllovas németnek óriási szerencséje volt, hogy az autóját – látható mértékben – nem találta el az UNI-Virtuosi pilótája, még ha emiatt Pedro Piquet meg is előzte. Az újabb dobogótól így eleső Daruvala autójának eltakarítását virtuális biztonsági autó alatt oldották meg, a stewardok eközben döntöttek arról is, hogy Ilott egyértelműen vétkes volt, így boxutca-áthajtásos büntetéssel sújtották.

A folytatásban magabiztos versenyzéssel őrizte első helyét, a leintésig több mint 5 másodperces fórra szert téve megszerezte idei negyedik győzelmét Shwartzman. Ezzel egy hosszú nyeretlenségi szériát zárt le az orosz, a belgiumi sprintversenyen aratott sikere óta ugyanis még csak dobogóra sem állhatott. Ám annak ellenére, hogy két sprintfutamos elsőség is szerepel a neve mellett, a bajnoki küzdelembe már aligha szólhat bele, de az összetett bronzéremre jó esélyekkel pályázhat.

unnamed_43.jpg

A verseny hajrájában így sem maradt el a dráma: Pedro Piquet autója az utolsó előtti körben állt meg, a brazilnak egy harmadik hely veszett oda, ami így a verseny második felében elképesztő tempót diktáló csapattársa, Delétraz ölébe hullott, aki a végére még Nikita Mazepint is utolérte, ám támadni már nem lehetősége. A jó rajt dacára Mick Schumachert mindössze hetedikként intették le, miután a végén Christian Lundgaard is elé férkőzött, így csak két ponttal, 14 egységnyire nőtt az előnye. Jövő hétvégén pedig eldől, hogy ez elegendő-e ahhoz, hogy a hétszeres Formula–1-es világbajnok szintúgy a királykategóriába készülő fiát egy újabb sorozatban koronázzák bajnokká a Formula–3-as Európa-bajnokságban 2018-ban aratott diadala után.

A bahreini sprintverseny végeredménye:

Fotó: FIA F2 / Twitter, Prema Racing

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8416307146

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása