Koronavírus-gyanús emberek szűrésében segített a Hungaroring

Speciális szűrőbusznál vették a mintákat a mogyoródi aszfaltcsík mellett az elmúlt napokban, ezzel is hozzájárulva a COVID-19-fertőzöttek felderítéséhez.

img_6328_1.JPG

Hetente, de sokszor naponta dönt negatív rekordot a koronavírus-járvány második hulláma Magyarországon, az idei év teljes forgatókönyvét átíró egészségügyi krízis miatt valamennyi versenyhétvégét zárt kapuk mögött tartottak a mogyoródi pályán. A Hungaroring emellett azzal is hozzájárult a járvány elleni védekezéshez, hogy az utóbbi négy napban helyet biztosított az Országos Mentőszolgálat és az NNK egyik speciális szűrőbuszának, ezzel segítve a koronavírus-gyanús esetek kiszűrűsében.

„A Hungaroring mindig is fontosnak tartotta, hogy visszaadjon valamit abból, amit a szurkolóktól kap. S ha csak egyvalaki távozott jobb kedvvel a Covid-szűrésről pusztán annak helyszíne okán, nekünk már megérte. Vigyázzunk egymásra!” – olvasható a hungaroring.hu-n megjelent közleményben, az alábbi fotó kíséretében:

126490064_3710805115642470_7539465599244263869_o.jpg

Nyitókép: Kováts Olivér

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr7716304218

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása