F1: Vuhani denevérről hadovált Bottas, magyarázkodhatott a Mercedes

A Mercedes versenyzője a pocsékul sikerült törökországi versenye után a mostani járványügyi helyzet vonatkozásában nem éppen szerencsés, ámbár humorosnak szánt kijelentést tett. Bottas megjegyzése miatt a Mercedes az egyik legnagyobb kínai közösségi platformra sietett tüzet oltani.

m251927.jpg

Idei legrosszabb futamát zárta a Formula–1-es Török Nagydíjon Valtteri Bottas. A finn versenye már a rajtnál elúszott, már az 1-es kanyar bemutatott egy piruettet, amit további öt megforgás követett, végül csak a 14. helyen intették le. A Mercedes versenyzőjét a holland Ziggo Sport arról kérdezte a leintést követően, hogy ha lenne egy nap, amit átugrana 2020-ból, az az isztambuli futam napja lenne-e.

Bottas igennel felelt a kérdésre, majd humoros szándékkal hozzátette, hogy esetleg még azt a napot hagyná ki, amikor valaki vásárolt egy Vuhanban, ezzel igen nyomatékosan az év eleje óta tomboló, a hivatalos álláspont szerint a kínai városból elterjedt koronavírus-járványra utalva, amivel összefüggésben világszerte már több mint 1,3 millió halálesetet és 56 millió COVID-19-fertőzöttet regisztráltak, a hétköznapjainkat pedig teljes egészében felforgatta.

m252074.jpg

A RaceFans cikke szerint Bottas kijelentésével kiverte a biztosítékot a kínai közösségi médiában, a Mercedes az ottani egyik legnagyobb mikroblog-platformon, a Sina Weibón magyarázkodott. „Kedves kínai szurkolók, mint azt mindnyájan tudjuk, mennyire érzelmessé tesz minket a sport, főleg, ha győzelmek és vereségek okozta magasságokról és mélypontokról beszélünk” – írta közleményében a brackley-i gárda.

„Múlt hét vasárnap Valtterinek kemény, csalódást keltő versenye volt, melyben elveszítette a bajnoki címet. Nem állt azonban szándékában, hogy a TV-kamerák előtt bárkit is megsértsen a verseny után, természetesen Kínával és a kínai szurkolókkal szemben se szeretett volna tisztességtelen lenni. Ő továbbra is ugyanaz a Valtteri, akit mindannyian ismerünk, és aki minden kínai rajongójával törődik, akárcsak mi, mindnyájatoknak a legjobbakat kívánva, hogy biztonságosan átvészeljétek ezt a nehéz időszakot. Továbbra is elkötelezett aziránt, hogy izgalmas versenyt szórakoztasson titeket. Szép hetet kívánunk, és már közösen várjuk a szezon hátralevő versenyeit.”

Fotó: LAT Images / Mercedes Media Database

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr616290914

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2020.11.21. 16:10:34

Hamilton valós állatkínzásáról mégse mondhat tényeket, mert akkor aztán mi lesz az egész béelem mozgalommal?

Hirdetés

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Még ennyit kell várnunk a következő Forma-1-es nagydíjig:

The Formula 1 Widget
requires Adobe Flash
Player 7 or higher.
To view it, click here
to get the latest
Adobe Flash Player.

Get this widget from F1Widget.comGet this widget from F1Widget.comWebsite F1 Widget, Formula 1 Widget - F1Widget.comWebsite F1 Widget, Formula 1 Widget - F1Widget.com

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása