WTCR: Argentin csapatmunkával a 16. helyről rajtoló Guerrieri az első futam győztese
WTCR 2020: Aragón – 1. futam

Óriásit mentek a Hondák az aragóniai első versenyen, Néstor Girolami látványos elengedésével a mezőny utolsó negyedéből induló, a bajnoki címre még esélyes Esteban Guerrieri nyerte a nyitányt. Tassi Attila volt a legjobb a magyarok közül, Michelisz versenye már a rajtnál elúszott.

7174e72fe41ad6be7fefebe4d9b685db.jpg

Trükkös körülmények fogadták a mezőnyt a MotorLand Aragónon az év utolsó versenynapján, a lecsapódott pára miatt ugyanis minimálisan nedves volt a pálya. Ennek következtében megoszlottak a gumitaktikák, de végül azok jártak jól, akik hátulra bevállalták az esőgumit. Így tett a Münnich Motorsport argentin párosa is: a kockázatos, ám kifizetődőnek bizonyuló taktikával Néstor Girolami a 11.-ről az élre, Esteban Guerrieri pedig két kör alatt 13 pozíciót javított, már a harmadik helyen autózott a listavezető Yann Ehrlacher legközelebbi üldözője.

Bár lehetett tartani attól, hogy túlmelegednek az esőgumik, végül ez nem történt meg, így Girolami és Guerrieri kettőse elnyúlt a mezőnytől, ők is egymástól. Természetesen a Münnich Motorsportnál az utolsó szalmaszálban is igyekeznek megkapaszkodni, ha a bajnoki címről van szó. Meg is kérték a versenyt fölényesen vezető Girolamit, hogy adja át a győzelmet csapat- és honfitársának, jó barátjának, ő pedig a megbeszélteknek megfelelően az utolsó körben látványosan, szinte állóra lassítva lehúzódott a 16-os kanyarnál, és maga elé engedte, noha egy pillanatig úgy tűnt, hogy Tiago Monteiro kiszakadó kereke miatt akár veszélybe is kerülhet a terv. Az ajándékgyőzelemmel Guerrieri majdnemhogy megfelezte, 16 pontosra csökkentette hátrányát, miután Yann Ehrlacher-nál rossz gumikat választottak, így hatodikként intették le.

A Münnich Motorsport párosa mögött Gilles Magnus lett a harmadik, márkatársa, Nathanaël Berthon és a Zengő Motorsport spanyolja, Mikel Azcona előtt. Azcona a rajt után nem kicsit zörrent össze a pole pozíciós Santiago Urrutiával az egyik sikánban, miután az uruguayi a gumibálának nyomta. Végül Urrutia járt rosszabbul, egészen a kilencedik helyig, Ehrlacher, Yvan Muller és a gumijaival látványosan küszködő Jean-Karl Vernay mögé esett vissza.

Magyar szempontból egyáltalán nem indult jól a verseny, ugyanis mind a négy versenyző jelentősen visszaesett. Közülük Michelisz Norbert járt a legrosszabbul, aki tulajdonképpen állva maradt a rajtrácson. A tavalyi világkupagyőztes végül a 17. lett, legjobb magyarként pedig Tassi Attila zárt, aki a 20.-ról indulva ért célba a 10. helyen. Boldizs Bencét a 17. pozícióban intették le, a születésnapos Kismarty-Lechner Gábor nem fejezte be a 10 körös versenyt.

Hosszabb szünet következik a programban, a második futamot 13:10-től rendezik, az Eurosport 1 mellett a Sport 2-n követhetjük élőben. A Formula–1-es Török Nagydíj után érdemes lesz átkapcsolni: Michelisznek ez lehet az utolsó nagy esélye arra, hogy legalább egy dobogót begyűjtsön ebben a 2020-as szezonban, övé ugyanis a második rajtkocka, míg az élről Yvan Muller rajtolhat.

Az első futam végeredménye:

wtcr_2020_aragon_2_1.jpg

Fotó: Paulo Maria / DPPI (FIA WTCR Media)

Forrás: MTI

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr6816286004

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása