TCR EU: Óriási fordítással Bennani (!) a bajnok, Nagyot kiütötték
TCR Europe 2020: Jarama – 1-2. futam

Drámai fordulatok után Mehdi Bennani lett a TCR Európa-kupa 2020-as bajnoka, Nagy Dániel számára pedig balszerencsésen ért véget az év. Mikel Azcona újra, John Filippi pedig pályafutása során először nyert.

2020-2020_jarama_race_2---2020_eur_jarama_race_2_250_mehdi_bennani_69.jpg

Miután a szombati időmérő edzést meggyőző fölénnyel húzta be, rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi első versenyen, ezzel zsinórban harmadjára nyert idén a TCR Európa-kupában Mikel Azcona. A sorozatba mindössze egy beugrás erejéig visszatérő 2018-as bajnok győzelmét még a két biztonsági autós fázis sem gátolta meg, 6,6 másodperccel előzte az idei legjobb eredményét elérő, peugeot-s Teddy Clairet-t, a harmadik helyen Mat’o Homola futott be a BRC Hyundai-jával.

A nyirkos időjárási körülmények között, a nedves pályán már az első kör igen akciódús volt: Tom Coronelt a cuprás Evgenii Leonov lökte meg, Martin Ryba törötten vitte vissza a Hondát csapata garázsába, Jessica Bäckman pedig valósággal megtorpedózta Pepe Oriolát, aminek következtében a svéd és a spanyol is a sóderágyban végezte. A Hyundai és a Honda műszaki mentése körökön át tartott, Oriolát orvosi kivizsgálás végett elszállítottak, miután bordáit fájlalta.

2020-2020_jarama_race_1---2020_eur_jarama_race_1_96_mikel_azcona_15.jpg

A 7. körben folytatódhatott a délelőtti, 17 körös futam, de két körrel később megint pályára gördült a biztonsági autó, miután a bajnoki éllovas Mike Halder elvesztette uralmát autója felett, így az 1-es kanyar féktávján márkatársa, Franco Girolami autójába csapódott. Ezzel mindkettejük számára véget ért a verseny, Mehdi Bennani pedig negyedik helyével átvette a vezetést az összetettben, holott a rajt előtt még 20 pont volt hátránya.

Bennani mögött Julien Brichével lett teljes az első öt sorrendje, Nagy Dániel pedig a 9.-ről rajtolva a 7. helyen futott be, márkatársa, Andreas Bäckman mögött, miután egy remek manőverrel átverekedte magát Nicolas Baerton. A TOP-10-ben még a belga audis, Daniel Lloyd (Honda) és Sami Taoufik (Audi) végzett.

2020-2020_jarama_race_1---2020_eur_jarama_race_1_99_daniel_nagy_43.jpg

Teddy Clairet időmérő kizárása okán Nagy helyett John Filippi kezdhette az élről a második futamot. A francia némileg meglepő módon, szokásával ellentétben magabiztosan rugaszkodott el a rajttól, így Nagy, Bennani, Bäckman és Briché előtt fordult el a célegyenes végén, majd némi előnyre is szert tett.

Mikel Azcona már Brichével vívott késhegyre menő csatát az ötödik helyért, amikor újra berendelték a biztonsági autót, Halder ugyanis a gumifalnak ütközött Hondájával, amivel a német minden esélye elúszott, noha meggyőző előnnyel érkezett a szezonzárónak otthont adó Jaramába.

Legközelebb a 8. körben lengették meg a zöld zászlókat, ekkor Briché újra megelőzte Azconát, majd a francia Bäckmanre, a bajnokságot szem előtt tartó, ezáltal a csapat kérésére a lehető legkevesebb kockázatot vállaló Bennanira és Nagyra is kivetette a hálóját. Ezt követően Briché hibázott, ami miatt Nagy is rontott, így a marokkói feljött másodiknak.

A magyar versenyző rosszabbul jött ki a helyzetből, a TOP-10 második felébe csúszott vissza. A 15. körben aztán egyszer csak a gumifalban és a szalmabálák között láttuk viszont Nagy Dániel Hyundai-ját. A magyar versenyző elmondása szerint Coronel szorította le őt a pályára, és így következett be a baleset – a jócskán összetört i30-as több fényképet is közzétett közösségi oldalán:

Így újra jött a biztonsági autó, de a végére még el tudták engedni a mezőnyt. A dobogós pozíciókat tekintve azonban ennek már nem volt jelentősége: John Filippi megszerezte túraautós pályafutása első sikert, Mehdi Bennani pedig a TCR Európa-kupa 2020-as bajnoka lett! Sajátságosan jött össze a bajnoki cím Bennaninak: a tőle szokatlan kiegyensúlyozottsággal, szerencsével és győzelem nélkül – avagy csata nélkül is lehet háborút nyerni.

2020_eur_jarama_race_2_podium_26.jpg

Filippi győzelmével második lett a bajnokságban, Haldert pedig még Baert is megelőzte, így a német csak negyedikként végzett. Nagy Dániel nyolcadikként rangsorolták végül a bajnokságban, mindössze két ponttal maradt el a szezon folyamán három dobogót is gyűjtő csapattársától, Homolától. A TCR Európa-kupa 2021-es szezonja a napokban ismertetett előzetes versenynaptár értelmében április közepén indul.

Az első futam végeredménye:

null

null

A második futam végeredménye:

null

null

A bajnoki pontverseny végeredménye (TOP-25):

tcr_eu_2020_top-25.jpg

A jaramai versenyek közvetítései:

Fotó: TCR Europe Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8016277470

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása