Hockenheimben folytatja az idei évet Tóth László

Az alábbiakban a versenyző médiacsapata által kiküldött sajtóközleményt közöljük, a tartalom szempontjából változatlan formában.

Hockenheimben, a német túraautó-bajnokság (DTM) idényzáró hétvégéjének betétfutamaként folytatódik a Formula Renault Európa-kupa idei szezonja, a mezőnyben pedig ezúttal is ott lesz Tóth László.

1_7.jpg

A német túraautó-bajnokság (DTM) idényzáró versenyhétvégéjének betétfutamaként folytatódik a Formula Renault Európa-kupa jubileumi, 50. idénye, a sorozat utolsó előtti fordulóján pedig az eddigiekhez hasonlóan most is rajthoz áll Tóth László, a BhaiTech Racing magyar versenyzője.

A 20 éves pilóta az elmúlt hétvégén elsősorban a sorozatosan jelentkező műszaki problémák miatt nem tudott pontot szerezni Imolában, ahol a Formula–1-es Emilia Romagna Nagydíj betétprogramjaként versenyeztek az utánpótlás-sorozat indulói. Azt megelőzően Tóth László a legendás Spa-Francorchamps-ban rendezett hétvége második futamán remek teljesítményt nyújtva, a 17. helyről rajtolva ért célba nyolcadikként, előtte pedig Barcelonában, valamint még a júliusi idénynyitón, Monzában szerzett pontokat.     

nur_fr_kn-7761.jpg

Az időjárás előrejelzések szerint a mostani hétvégén Hockenheimben hűvös, szeles, de napos idő vár a Formula Renault Európa-kupa és a DTM mezőnyére. A hivatalos program szerint pénteken délelőtt két szabadedzést rendeznek a Formula Renault Európa-kupa résztvevőinek, majd szombaton 9:40-től az első időmérő edzésre kerül sor, amelyet 16:10-es kezdettel követ a hétvége első versenye. Vasárnap szintén 9:40-től jön a második időmérő, aztán a 16:10-kor rajtoló 30 perc + 1 körös futam zárja az egész hétvégét.

Az időmérő edzéseket és a versenyeket a Renault Sport Series Facebook-oldalán és YouTube-csatornáján élőben lehet majd követni. A Formula Renault Európa-kupa idei szezonja a tervek szerint a jövő hétvégén a franciaországi Paul Ricard versenypályán zárul.  

Fotó: Dutch Photo Agency

Forrás: Tóth László Média

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr2016275548

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása