F1: Albon még több időt kap, de már döntöttek a kirúgásáról

Ellentmondásos helyzet alakult Alexander Albon kapcsán a nemzetközi sajtóban: elvileg lejárt a thai-brit ultimátuma, mégsem dőlt el, hogy tényleg távozik-e a Red Bulltól, de az is előfordulhat, hogy az Alpha Taurinál folytatja vagy kikerül a Formula–1 körforgásából.

si202011010301_news.jpg

Nem, nem őrültünk meg a címadásnál, amennyiben a legfrissebb és egymásnak pont ennyire ellentmondó sajtóértesüléseket vesszük figyelembe, nagyjából ez a helyzet. Még a Portugál Nagydíj hétvégéjén kapott ultimátumot Alexander Albon a Red Bulltól, miszerint két hétvégéje van a bizonyításra, és ha elvérzik, 2021-re búcsút inthet ülésének.

Márpedig, ha az eredményeket nézzük, Albon szó szerint lenullázta az esélyeit: Portimaóban mindössze 12. lett a 6. helyről indulva, míg az imolai Emilia-Romagna Nagydíj hajrájában egy megforgással szalasztotta el a pontszerzést. A thai-brit versenyző alkalmazása miatt egyre több kritikát kap a Red Bull, ami érthető is, hiszen a Red Bull 226 pontjából mindössze 64-et szerzett, sőt a tabellán közvetlenül elődje, az Alpha Taurinál szárnyaló Pierre Gasly előtt áll.

si202010310282_news.jpg

Ennek ellenére még nem tettek bejelentést Albon menesztéséről, és egy ideig nem is fognak. A Red Bull tanácsadója, Dr. Helmut Marko megerősítette, újabb esélyt adnak Albonnak a bizonyításra. „Imola után még nem döntünk Albonnal kapcsolatban, több időt adunk neki” – nyilatkozta a Motorsport-Total.com-nak, amit a PlanetF1.com is átvett.

„Még Abu-Dzabiban is bizonyíthat, és utána hozunk egy belső döntést, hogy megtartjuk-e vagy valaki más után nézünk. Sokan vannak most a pilótapiacon, úgyhogy nem fogjuk elsietni” – tette hozzá a tanácsadó. Korábbi sajtóértesülések szerint Nico Hülkenberg vagy Sergio Pérez lehet Max Verstappen csapattársa 2021-ben.

Ezzel szemben egy Formula1news.co.uk nevű oldal belső információkra hivatkozva kész tényként tálalta, hogy a Red Bull már döntött, és amennyiben a csapat Formula–2-es kiszemeltje, Yuki Tsunoda megszerzi F1-es szuperlicenszét, Albonnak nem lesz maradása. Ha viszont a hátralévő két bahreini hétvégén a 20 éves japán nem tud elegendő szuperlicensz-pontot bebiztosítani magának, azaz az összetett negyedik helyénél hátrébb zár, Albon az Alpha Taurinál, Danyiil Kvjat helyén kap lehetőséget a folytatásra.

Fotó: Getty Images / Red Bull Content Pool

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr1116270784

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása