Az év futamára készülnek Turán Friciék a Rally Hungaryn
Örömautózás és címvédés?

Az alábbiakban a versenyző médiacsapata által kiküldött sajtóközleményt közöljük, a tartalom szempontjából változatlan formában.

Egy hét múlva, november 6-8. között újra visszatér Nyíregyházára és a Zemplén térségébe az év legjobban várt ORB-futama, a Rally Hungary, ami egyben Európa-bajnoki futam is, így még nagyobb presztízsnek örvend. A háromnapos versenyen természetesen a tavalyi győztes páros, Turán Frici és Bagaméri Laci is rajthoz állnak a Volkswagen Polo GTI R5-tel, hogy újra felvegyék a harcot az elit mezőnnyel.

turan_motorsport_1.jpg

„A Rally Hungary mindig egy ünnepi pillanat számunkra, amikor az ORB élmenői mellett a legnagyobb külföldi pilótákkal is megmérethetjük magunkat, köztük idén a világbajnoki-futamgyőztes, Andreas Mikkelsennel. Az elsődleges célunk, hogy a magyar bajnokságban jól teljesítsünk és az összetett negyedik helyünkről feljebb lépjünk, de úgy gondolom, hogy aki az ORB-ben elöl fog végezni, az ERC-értékelésben is jó pozícióba kerül majd. A tavalyi eredményünk kapcsán szerintem nincs túl nagy nyomás rajtunk, az hogy akkor nyerni tudtunk, egy fantasztikus élmény volt, de nem lehet elvárás magunkkal szemben, hogy ezt megismételjük. Egy biztos, szeretnénk jól képviselni hazánkat ezen a versenyen, és szép eredményt elérni. A pályákat ismerjük, egyedül az erdőbényei szakasz lesz új, de ez is inkább az Európa-bajnoki mezőnynek, mert nekünk már vannak tapasztalataink ezen a pályán is. Nagyon várjuk a szerdai tesztet, és a pénteki rabócsiringi rajtot, annak pedig kifejezetten örülünk, hogy ha a szervizparkban nem is, a pálya szélén a szurkolók is ott lehetnek velünk, az ő biztatásuk mindig sokat jelent nekünk” – mondja Turán Frici.

turan_2.jpg

„Sokszor felmerül, hogy mi a taktikánk, de mi nem szeretnénk taktikázni, egyszerűen csak a verseny első percétől kezdve nyomjuk a gázt, ahogy a többiek is ezt teszik. A mezőny a tavalyinál is erősebb lesz, kiélezett küzdelmet várok, mind az ORB-ben, mind a vasárnapi ERC-futamon, ahol 32 R5-ös páros áll rajthoz. A Hankook gumik az előző évben is nagyon jól teljesítettek, bízunk benne, hogy idén is segíteni fogják a versenyzésünket. Ezek a pályák igazi ralis gyorsaságik, csúszósak, felhordásosak, amiket nagyon szeretünk, tudjuk, mire számíthatunk, a csapatunk felkészült. A városi gyorsasági pedig minden évben igazi örömautózás. Egyedül az időjárás, ami kérdéses és nagyban befolyásolhatja egy verseny végkimenetelét, de bízunk benne, hogy kedvezőek lesznek a körülmények. Nagyon sok nézőre számítok, ez az a verseny az évben, ami az egész ralis társadalmat megmozgatja” – teszi hozzá Bagaméri Laci.

A versenyzőknek a Rally Hungaryn 16 gyorsasági szakaszt (ORB-ben 9 gyorsasági, ERC-ben 7 gyorsasági) és több mint 121 kilométert kell teljesíteniük három nap alatt. A céldobogót Nyíregyháza főterén, a Kossuth téren állítják fel.

Fotó: Just Creative

Forrás: Just Creative

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr1716271014

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása