F1: Hamilton megkongatta a vészharangot – jöhet a visszavonulás?

Meglepő és annál sokkolóbb kijelentést tett jövőjére vonatkozóan Lewis Hamilton: egyáltalán nem biztos, hogy a hetedik világbajnoki cím kapujában lévő brit 2021-ben is a Formula–1-ben fog versenyezni.

m250840.jpg

Vasárnap Imolában pályafutása 93. győzelmét is megszerezte Lewis Hamilton, és több mint valószínűnek tűnik, hogy két hét múlva Törökországból már hétszeres világbajnokként, Michael Schumacher újabb rekordját beállítva távozik. Ennek ellenére azon kevés versenyző közé tartozik Hamilton, akinek az idei év végén kifut a szerződés, és hivatalosan nem is tudni új megállapodásról. Pedig már hosszú hónapok óta tárgyalják a nemzetközi sajtóban, mi miatt is húzódnak az egyeztetések a világbajnoki éllovas és a Mercedes között, noha mindkét fél hangoztatja, hogy nyitottak a közös folytatásra.

Sokáig úgy tűnt, főként pénzügyi okai lehetnek a huzavonának, de az utóbbi hónapokban újabb tényezőként Toto Wolff sorsa is képbe került, az osztrák ugyanis minden jel szerint leköszönne csapatvezetői posztjáról, és inkább a háttérben maradna, de még kérdéses, milyen szerepben. Az Emilia-Romagna Nagydíjat követő sajtótájékoztató nyilvánosan beszélt a jövőjéről Hamilton, de azzal, amit mondott, bombát robbantott:

Nem tudom, hogy itt leszek-e jövőre, ez engem pillanatnyilag nem érint.

„Őrület, hogy már november van, és már nincs messze karácsony. Természetesen remekül és erősnek érzem magam, még hónapokig tudnám ezt folytatni” – folytatta az F1.com által idézett nyilatkozatát Hamilton, majd tovább pedzegette az esetleges visszavonulás gondolatát. – „Szeretnék itt lenni jövőre is, de semmi garancia nincs rá. Sok izgalom vár rám az F1 utáni életben is, de az idő majd megmondja.”

m250819.jpg

A sajtótájékoztató után a Mercedes csapatfőnökét, Toto Wolffot kérdezték arról, hogy aggódik-e amiatt, hogy Hamilton esetleg úgy dönt, hogy távozik. „Azt hiszem, ha úgy dönt, hogy kiszáll a Formula–1-ből, ami szerintem nem fog megtörténni, és remélem, hogy nem is történik meg, egy igen elképesztő pilótapiacon nézhetünk szét” – reagált higgadtan a felvetésre.

„Úgy vélem, jelenleg a pillanat és az ahhoz fűződő érzelmek is közrejátszanak. Mindnyájan nagyon boldogok vagyunk, de fáradtak is, ugyanez rólam is elmondható. Teljesen át tudom érezni, mit érez: amikor az ember megkérdőjelezi önmagát, és úgy gondolod, minden más számít, amikor reggel bekapcsolod az újat, este pedig kikapcsolod. Ezek azok a küzdelmek, amikkel mindannyian szembenézünk” – tette hozzá Wolff.

Valtteri Bottas jövőjét ezzel szemben még hónapokkal ezelőtt tisztázta a csapat, miközben egyre többen pedzegetik, hogy 2022-ben már George Russell lesz a Mercedes új versenyzője. Még öt ülés várja gazdáját 2021-re, a Mercedes mellett a Red Bullnál és az Alpha Taurinál is akad egy-egy szabad hely, míg a Haas egyelőre egyik versenyzőjét sem nevezte meg, csupán Romain Grosjean és Kevin Magnussen menesztését közölte.

Fotó: LAT Images / Mercedes Media Database

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr516269326

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2020.11.02. 13:48:20

Az álkatkínzási ügyét meg szépen eltussolják közben...

röf 2020.11.02. 14:57:55

A legundorítóbb figura, mióta F-1 létezik.
(Tényleg, szokott még térdelgetni? )
Senna, vagy Schumacher szar autóval is világbajnok tudott lenni.
Ez a különbség.

brmbolec 2020.11.02. 15:19:21

Al2O32SiO2+2H2O-ból készult szilárd anyagú üreges tárgy: folyadék, és a folyadékhoz hasonlóan meríthető és tölthető, szemes vagy darabos tárgy tárolására, használatára

Sancho12 2020.11.02. 16:33:46

@röf: Tudod 93 a legyek hordták össze!!!!!

Indriq 2020.11.02. 19:22:31

Lóf*szt jön itt visszavonulás... damaqueent játszik..... nem is ő lenne, ha nem próbálna drámázni....
ez az ürge szégyene az F1-nek...

vasgyuszi 2020.11.02. 20:55:51

@gigabursch: Van errol valami infó? Nálam ez a sztori teljesen kimaradt.
Egyébként szar alaknak tartom, aki eloadja a grál lovagot, pedig o sem jobb a deákné vásznánál. A térdelgetésrol már ne is beszéljünk... pfejjj

eßemfaßom meg áll 2020.11.03. 07:34:16

@vasgyuszi: Keress rá, hogy Hamilton meg vegán kutya.

Mint a viccben az egyszeri cigány aki le akarta szoktatni a kajáról a lovát. "Dikmán, mire má íppen leszokott az evísrő hát nem megdeglett a lú"

vasgyuszi 2020.11.03. 09:10:17

@eßemfaßom meg áll: Köszi, volt egy csomó cucc, pl. ez:
www.vezess.hu/forma-1/2020/07/08/f1-hamilton-megorult-vegant-csinalt-a-kutyajabol/

LOL, vegán kutya. Ez sem lesz már hülyébb...

CSOKKI MÁLNA 2020.11.03. 16:01:03

Várjuk az első néger sakknagymestert !.:D

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása