Formula–E: Új hajtáslánc, régi páros a Mercedesnél

Immár a Mercedes sem adós jövő évi versenyzőinek ismertetésével – sőt, más is rejtőzött a stuttgartiak tarsolyában.

d694278.jpg

Ha a koronavírus-járvány is úgy akarja, január közepén elrajtol az új Formula–E-szezon, melynek menetrendjét némiképp már így is módosítani kellett a pandémia hatására. A csapatok bejelentései azonban nem késlekednek: a napokban az Audi mutatta be a hetedik szezonra szánt versenyzőit, csütörtökön pedig a Mercedes tett bejelentést, miszerint Stoffel Vandoorne és Nyck de Vries kettősével folytatja 2021-ben is, miután a belga és a holland is helytállt az előző idényben.

„Már várom, hogy újra versenyezzek” – kezdte Vandoorne, aki a hatodik szezont ötödikként fejezte be, a berlini idényzárón az ő vezetésével aratott kettős győzelmet a csapat. – „Megint úgy tűnik, mintha évek teltek volna el az utolsó alkalom, Berlin óta, de azóta már néhányszor teszteltünk az új autóval. Jó volt visszatérni akkor a volán mögé, meg sem közelíti azt az érzést, mintha a mezőny legjobbjaival szállnál harcba. Alig várom, hogy kiderüljön, mire leszünk képesek az új autóval.”

d693934.jpg

„A legutóbbi szezont sikeresen zártuk a győzelemmel, remélem, hogy a következő évben is dobogókért és győzelmekért harcolhatunk, és kicsit feljebb zárkózhatunk a legjobbakhoz” – fűzte hozzá a belga. Hasonlóan sikeres folytatásban reménykedik az újoncszezonját 11.-ként záró De Vries is: „Örülök, hogy egy második szezon erejéig is a csapattal maradhatunk. Erősen kezdtük az évet, aztán a COVID-19 alig néhány verseny után mindent felborított, de így is sikerült pozitív befejezni az évet.”

„Már várom a folytatást, ami remélhetőleg egy normálisabb 2021-es szezont takar. Bízom benne, hogy sikerül az új pályákkal megismerkednem, amiken korábban még nem versenyeztem. A csapatnál komfortosan érzem magam, így remélem, használni tudjuk azokat az alapokat, amiket együtt építettünk fel, hogy jövőre még több sikerben lehessen részünk” – zárta gondolatait a tavalyi Formula–2-es bajnok.

d693884.jpg

A Mercedes gyári Formula–E csapatát irányító Ian James is reméli, hogy 2021-ben még erősebb évet fut majd a bejáratott Vandoorne-De Vries páros. Viszont amíg a pilóták terén nincs változás, más szempontból drasztikus döntésre jutott a Mercedes: új hajtáslánc kerül be a Silver Arrow 02-es kódjelű autóba, ami mellett az energiagazdálkodástól, a csapatmunkától és a kidolgozott és rugalmas stratégiától is sokat vár a csillagemblémás alakulat.

Fotó: Daimler Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr9216263088

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása