F1: Élet költözött a Nürburgringre, Hülkenberg újabb nagy lehetőség előtt
Formula–1 2020: Eifel Nagydíj – 3. szabadedzés

A szombat délelőtti harmadik – igazából első és egyetlen – szabadedzéssel végre elkezdődhetett a Formula–1-es Eifel Nagydíj programja. Kettős Mercedes-vezetés az időmérő előtt, míg a Racing Pointnál kilátásba helyezték a versenyzőcserét.

m246607.jpg

Pénteken esős, ködös és párás volt a Nürburgring, így az első két szabadedzést nem tudták megrendezniA kedvezőtlen időjárás miatt mindkét tréninget előbb 30, majd újabb 30 perccel csúsztatták, végül közölték, hogy a versenyautók nem hajthatnak ki a boxutcából.

Michael Masi versenyigazgató az első szabadedzés során a televíziós közvetítésben elmondta, a kórház túlságosan távol van a pályától, mentőhelikopterre mindenképpen szükség lenne a létesítmény területén, így ha az nem tud fel- és leszállni, nem tartják meg a tréninget.

Szombaton viszont jobbára napos, ugyanakkor hűvös idő várta a versenyzőket, hét fokban kezdődött meg a tréning. Az időmérő előtti egyetlen gyakorláson a két Mercedes volt a leggyorsabb, a pályarekordot felállító Valtteri Bottas mögött a pontversenyben vezető, hatszoros világbajnok Lewis Hamilton lett a második.

Jól sikerült az edzés a Ferrariknak: Charles Leclerc a harmadik, a négyszeres vb-első Sebastian Vettel pedig az ötödik időt utózta. Közéjük ékelődött a holland Max Verstappen (Red Bull), míg az első hatba még a brit Lando Norris (McLaren) fért be.

A Racing Point egy autóval tréningezett, a kanadai Lance Stroll ugyanis nem érezte jól magát. Amennyiben a 15 órakor kezdődő időmérőn sem tud részt venni, a német Nico Hülkenberg helyettesíti majd.

A harmadik szabadedzés végeredménye:

Fotó: LAT Images / Mercedes Media Database

Forrás: MTI

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8616234308

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása