F2: Mick Schumacher nyert Szocsiban is, tovább nőtt az előnye
Formula–2 2020: Oroszország – Főfutam

A Prema Racing bajnokaspiránsa a harmadik helyről indulva, egy bravúros előzéssel győzött az oroszországi főversenyen, míg legközelebbi üldözője, Callum Ilott épphogy dobogóra tudott állni.

002_mick_schumacher_prema_racing_c_formula_motorsport_limited.JPG

A Formula–2-esek pénteki időmérőjét követően a Carlin örülhetett az első sornak Oroszországban, a bajnokságot vezető Mick Schumacher a Red Bull- és Honda-támogatott Yuki Tsunoda és Jehan Daruvala mögé, a harmadik helyre kvalifikált.

_c_formula_motorsport_limited_5.JPG

Tsunoda az élről indulva jól elkapta a rajtot, Schumacher viszont a szélárnyékot kihasználva megelőzte Daruvalát, így a Premával beékelődött a két carlinos közé. Hátrébb az újonc Jüri Vips akadt össze Pedro Piquet-vel, a charouzos autójába pedig a bajnoki esélyesek között jegyzett Christian Lundgaard is beleakadt. Így a DAMS-os mellett az ART Grand Prix dánja számára is véget ért a verseny, a tömegkoccanás pedig azonnal munkát adott a biztonsági autónak, a balesetbe ugyanis Louis Delétraz, Felipe Drugovich és Roy Nissany is belekeveredett – ők hárman ugyan el tudtak döcögni a boxig, a brazil és az izraeli csakugyan kiállni kényszerült.

Bernd Mayländer két kört töltött a mezőny előtt, az újraindítást követően pedig Tsunoda meg tudott lépni Schumacher elől, a helyzet a boxkiállások során sem változott. Míg az élmenők a középmezőnyben helyezkedtek és zárkóztak fel, az ideiglenes vezetésért Jack Aitken és Guanyu Zhou meccseltek, de az UNI-Virtuosi Racing kínaija láthatóan nem talált fogást a camposos pilótán, sőt végül őt lepte meg egy előzéssel Nikita Mazepin.

lr_tsunoda_schumacher_and_ilott_c_formula_motorsport_limited.JPG

Aitken végül 10 körrel a vége előtt cserélte le az akkor már igen viseltes közepes gumijait, Mazepin és Zhou egy körrel később tett ugyanígy. Ezzel Tsunoda visszavette az első helyet, ám kilenc körrel a leintés előtt Mick Schumacher egy óriási manőverrel autózta körbe a japánt, a 2-es kanyarból már a német jött ki elsőként,. Valamivel később Callum Ilott könnyedén átlépte Tsunodát, de ferraris akadémistatársával a brit sem tudta tartani az iramot.

Az utolsó körökre megadták magukat Ilott gumijai, így az UNI-Virtuosi Racing versenyzőjét Tsunoda visszaelőzte, majd Luca Ghiotto is megpróbálta sarokba szorítani. A dobogóért vívott csatáknak köszönhetően Schumacher kényelmes előnnyel húzta be idei második győzelmét, amivel tovább növelte az előnyét az összetett élén, Monza után Szocsiban is elsőként zárta a főversenyt. Tsunoda lett a második, Ilott pedig mindössze 25 ezreddel előzte Ghiottót a harmadik helyen.

Daruvala sokat veszített a kiállások során, végül a Hitech GP olasz pilótája mögött, ötödikként intették le, az utolsó pontokat pedig Aitken, Mazepin, Zhou, Marcus Armstrong (ART Grand Prix) és Dan Ticktum (DAMS) csípte el. Schumacher csapattársa és riválisa, Robert Shwartzman pont nélkül maradt hazai pályán, ráadásul 11. helyével a vasárnapi sprintversenybe is igencsak nehéz helyzetbe hozta magát, miután az orosz kerékcseréjét elszúrta a Prema.

A szombati futam úgy tűnik, Schumacher és Ilott között dőlhet el a bajnoki cím sorsa, de a német előnye már 18 pontos a brittel szemben. A harmadik-negyedik helyen Lundgaard és Tsunoda pontegyenlőséggel, de már 41 egységnyi lemaradással áll, Shwartzman hátránya pedig már 46 pont. A fordított rajtrácsos sprintfutamot vasárnap 9:55-től rendezik, melyet Zhou kezdhet majd az élről – a 21 körös viadalt szintén élőben közvetíti az M4 Sport.

A főfutam végeredménye:

Fotó: Formula Motorsport Ltd.

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr116216146

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Még ennyit kell várnunk a következő Forma-1-es nagydíjig:

The Formula 1 Widget
requires Adobe Flash
Player 7 or higher.
To view it, click here
to get the latest
Adobe Flash Player.

Get this widget from F1Widget.comGet this widget from F1Widget.comWebsite F1 Widget, Formula 1 Widget - F1Widget.comWebsite F1 Widget, Formula 1 Widget - F1Widget.com

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása