BRAKING NEWS MOTORSPORT

WTCR: Mégis dagad a botrány, nem indul a hétvégén a Hyundai

2020. szeptember 24. - KovatsOliver

Csütörtök reggel a Hyundai bejelentette, hogy valamennyi autójával visszalépett a túraautó-világkupa németországi hétvégéjétől.

6accbe81b24a828e1c96b2654b21586d.jpg

Úgy tűnt, csillapodni látszik a bajnokság irányítása és a Hyundai között húzódó ellentét, legalábbis erre utalt az, hogy a gyengén sikerült zolderi nyitóhétvégét követően 97,5%-ra emelték a Hyundai-ok motorerejét, mint arról a TouringCarTimes értesüléseire hivatkozva a Braking News Motorsport is beszámolt.

Mint ismeretes, a Hyundai komoly hátrányban vághatott neki a 2020-as WTCR-szezonnak, a dél-koreai gyártót a motorerő-csökkentés mellett az egységes vezérlésre vonatkozó szabályzás is hátráltatta, amely alól több gyártó – az Audi, az Alfa Romeo és a Renault – is mentesült extra súly fejében. Andrea Adamo, a Hyundai Motorsport főnöke meg sem várta a belgiumi hétvégét, elege lett, így idő előtt távozott, újfent meglebegtetve, hogy a márka a kiszállást fontolgatja.

Ezzel szemben csütörtök reggel rövid közleményben tudatta a Hyundai Motorsport, hogy mindkét csapatával visszalép a németországi hétvégétől. A BRC Hyundai N LUKOIL Squadra Corse és az Engstler Hyundai N Liqui Moly Racing Team autói tehát nem állnak rajthoz, ennek értelmében a regnáló világkupagyőztes Michelisz Norbert mellett Gabriele Tarquini, Luca Engstler és Nick Catsburg is kihagyja a következő két futamot.

Döntését azzal indokolja a Hyundai, hogy sem a gyártó, sem pedig ügyfélcsapataik nem részesülnek egyenlő bánásmódban a mezőny többi résztvevőjével szemben, úgy érzi a márka, nem látják szívesen a sorozatban. Közleményében hozzátette, továbbra is elkötelezettek aziránt, hogy nagy teljesítményű autóikkal egy olyan nemzetközi sorozatokban szerepeljenek, melyek méltóak a Hyundai N márkához.

Fotó: Paulo Maria / DPPI (FIA WTCR Media)

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8416212578

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Quattroman 2020.09.26. 02:02:39

Igazuk van. Már évek óta látszik hogy a sorozat egyértelműen tolja a Cian Racing szekerét. Ribeiro a kékek kezéből eszik.
Akkor követett el nagy hibát a Hyundai amikor a Volvo "kiszállása" és a Cian elkészülése közti időben autókat adott Mülleréknek. Volt idejük a technológiát kielemezni és a kialakult paranoiájuk még mindig ilyen manipulálásokra sarkallja őket.

mennyi?husz! 2020.09.26. 10:01:08

@Quattroman: Ne legyen igazam de ugyanugy le fognak lepni vegleg mint a BMW tette anno. Nekuk is eleguk lett... A legjobb autojuk volt anno a mezonybe majd mast se csinaltak csak hatraltattak a markat. Mar mindenki 6-os szekvencialis valtoval ment a bmw-nek nem engedtek csak 5-os manualt. Majd miutan mar igen akkor megengedtek a gyartoknak, hogy a szeria autoban meg nem talalhato motort tegyenek a versenyautokba. A bmw volt az egyetlen ami szeria motor alapokra epitett es stb. Majd jott a turbos (diesel) vs szivo benzin korszak es stb.