BRAKING NEWS MOTORSPORT

Két második hellyel is megőrizte az előnyét Tim Gábor

2020. szeptember 09. - Braking News Motorsport

Az alábbiakban a versenyző médiacsapata által kiküldött sajtóközleményt közöljük, a tartalom szempontjából változatlan formában.

Tim Gábor, aki idén már négy győzelemnél jár, 21 pontos előnnyel érkezett a pályára, és a kalandos versenyek után 21 pontos előnnyel is távozott. A brnói hétvége két második helyet hozott számára.

timgabor_brno1.jpg

Tim Gábor az első két hétvége hat futamából négyet megnyert, és magabiztos előnnyel várta a Swift Cup Europe harmadik, csehországi hétvégét. Már az időmérő edzésen taktikázásba kezdett, egyetlen mért kört futva a harmadik rajtkockát szerezte meg.Ezen a hétvégén a 25 helyett 30 perces futamok extra igénybevételt jelentenek a gumiknak. Nem láttam értelmét túl sokáig erőltetni az időmérő edzést, a megfutott harmadik idő nekem megfelel. Persze, jobb lett volna az első sor, mert itt nem könnyű előzni” – nyilatkozta az időmérő után.

timg_kupak.jpg

Az első versenyen a harmadik helyről rajtoló Tim a második helyért küzdött, mikor kiforgatták. Ellenfele ugyan büntetést kapott, de az első helyért már nem tudott küzdeni.

„Csapattársak indultak előlem, tudtam, hogy össze fognak dolgozni, ez természetes. A fő bajnoki riválisom Dominik Haselsteiner ment elől, Max Wimmer pedig védekezett, feltartott lényegében. Próbáltam megelőzni, hogy mehessek Dominik után, de az előzés közben kiforgatott. Meg tudtam fogni az autót, de túl nagy hátrányba kerültem, nem volt esélyem már előrébb kerülni. Maxot megbüntették, így második lettem” – foglalta össze Tim az első versenyt.

A második hely a fordított rajtrácsos második futamon a hetedik rajthelyet jelentette. Tim jól rajtolt, sorra előzte meg ellenfeleit, majd a hatodik körben az élre állt. A verseny második felében végig vezetett, egészen az utolsó körig. Ekkor egy féktávon keresztbe állt az autója és kicsúszott. Ugyan visszatért a pályára, de csak harmadik helyen ért célba. Max Wimmer újra büntetést szedett össze, így Tim örökölte a második helyet.

timgabor_brno14.jpg

„Ugyanott fékeztem, mint az előző körökben, de egyszerűen elment a kocsi hátulja és kicsúsztam. Akkor azt hittem, hogy hibáztam, vagy rámentem valamire, de utána is rossznak éreztem a fékeket. A verseny után kiderült, hogy az első fékeim elmentek és emiatt a hátsók blokkoltak, ezért csúsztam ki. Nagyon sajnálom, mert sima győzelem lett volna, kézben tartottam a futamot” – mondta Tim a második verseny után.

A Swift Cup Europe októberben zárul két versenyhétvégével: előbb a Slovakiaringre látogat a mezőny, majd október 23-25-én a Hungaroringen ér véget a bajnokság.

Három hétvége, nyolc verseny után a Swift Cup Europe International bajnokság állása. Maradt a 21 pont előny. Jön még októberben Slovakiaring, majd új időpontban október 23-25-én a szezonzáró a Hungaroringen!

Közzétette: Tim Gábor – 2020. szeptember 8., kedd

Fotó: Tim Gábor Média

Forrás: Bende Imre / Tim Gábor Média

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8416196050

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.