Senna családja is támogatja a projektet, és sokkal inkább a legendás versenyző belső világát és környezetét ismerhetjük majd meg, mintsem a pályafutását.
A háromszoros világbajnok brazil legenda pályafutásáról 2010-ben már készült egy nagy népszerűségnek örvendő dokumentumfilm, ezúttal a Netflix készít egy nyolcrészes drámasorozatot Ayrton Sennáról, amelyből a nemzeti hős belső világát és családját is megismerhetjük. A Netflix az a globálisan egyre felkapottabb streamingszolgáltató, amely már a harmadik évadot forgatja az aktuális Formula–1-es évadokat feldolgozó Drive to Survive című sorozatból.
1981-ben kezdődik majd a történet, amikor Senna az Egyesült Királyságba költözött, hogy a Formula Ford 1600-ban versenyezzen, az 1994-es San Marinó-i Nagydíjon elszenvedett halálos balesetével ér véget. A sorozat a Senna-család támogatásával készül, így abban a São Pauló-i házban is forgatnak majd jeleneteket, ahol Senna felnőtt. A gyártást a Gullane-tesvérek fogják vezetni, várhatóan 2022-ben mutatják be a sorozatot, angol és portugál nyelven több mint 190 országban lesz elérhető.
via Motorsport.com
Fotó: McLaren Media
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.