BRAKING NEWS MOTORSPORT

BRAKING NEWS MOTORSPORT

F1: Pályacsúccsal tarolt Hamilton a spái időmérőn, a Ferrari sehol

Formula–1 2020: Belga Nagydíj – Időmérő edzés

2020. augusztus 29. - KovatsOliver

A Mercedes első rajtsora hajszálon múlott, a Ferrarinál viszont már az csodaszámba megy, hogy mindkét autójával eljutott a Q2-ig. Lewis Hamilton leiskolázta a mezőnyt a belga időmérőn.

m240361.jpg

Nem az volt a legnagyobb kérdés a Formula–1-es Belga Nagydíj időmérő edzése előtt, hogy kisajátítja-e újra az első rajtsort a Mercedes, hanem az, hogy az elmúlt két évben győzedelmeskedő Ferrari egyáltalán továbbjut-e a Q1-ből, főleg a harmadik szabadedzésen látottakat követően.

Végül a totális égést elkerülte a maranellói gárda, ami részben a szélárnyéknak köszönhető, de vélhetően közrejátszott benne az is, hogy utolsó gyorskörén lesodródott a pályáról a Haasszal Kevin Magnussen. Így amíg Lewis Hamilton és Valtteri Bottas simán hozta az első két helyet, addig Sebastian Vettel a 13., Charles Leclerc az utolsó, 15. helyen biztosította Q2-es szereplését. Magnussen maradt az utolsó helyen, rajta kívül a két Alfa Romeo-versenyző, Kimi Räikkönen és Antonio Giovinazzi, a csapattárs Romain Grosjean és a williamses Nicholas Latifi is búcsúzott.

A második szakaszban azonban már egyik ferraris sem ment át a rostán, a Leclerc-Vettel duó csak a hetedik sorból indulhat, velük együtt a két Alpha Tauri-s (Danyiil Kvjat, Pierre Gasly) és a Williamsszel idén már ötödjére Q2-be jutó George Russell számára is véget ért az időmérő edzés. A Mercedes-henger tovább tarolt a Q2-ben, majd a Q3-ban is: Lewis Hamilton saját körrekordjait döntögetve 93. rajtelsőségét szerezte az F1-ben, 1:41.252-es idejétől még csapattársa, Valtteri Bottas is több mint fél másodperccel maradt el.

A finn kis híján el is bukta a második rajtkockát, a Red Bull-os Max Verstappen csupán 15 ezreddel maradt el tőle a harmadik helyen. Jól muzsikáltak a Renault-k: Daniel Ricciardo negyedik, Esteban Ocon pedig hatodik lett, szendvicsbe fogva Verstappen csapattársát, Alexander Albont. A negyedik-ötödik sort a McLaren és a Racing Point pilótái foglalták el, Carlos Sainz Jr., Sergio Pérez, Lance Stroll és Lando Norris felállásban.

A vasárnapi Belga Nagydíj 44 körös lesz, a futamot élőben közvetíti az M4 Sport. A szezon hetedik nagydíja 15:10-kor rajtol.

Az időmérő edzés végeredménye:

Fotó: LAT Images / Mercedes Media Database

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr2416181982

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása