WTCR: Meglepő nevet húzott elő a kalapból az Alfa Romeo

A Team Mulsanne szerdán bejelentette, hogy a nemzetközi TCR-sorozat 2017-es bajnokával, Jean-Karl Vernay-jel áll rajthoz a túraautó-világkupa 2020-as szezonjában.

02-jean-karl-vernay-team-mulsanne-wtcr.jpg

Múlt héten jelentették be, hogy a Team Mulsanne egy Alfa Romeóval visszatér a WTCR mezőnyébe, miután a bajnokság feltételei – részben a koronavírus-járvány gazdasági következményeinek hatására – kedvezőbbek lettek. Az olasz csapat akkor elhintette, hogy napokon belül felfedi versenyzője kilétét, akiről akkor annyit árult el, hogy nyert már a WTCR-ben.

Tavalyi felállásának mindkét tagja megfelelt (volna) ennek a kritériumnak, viszont Ma Qing Hua visszatérését eleve kizárhattuk, hiszen már hetekkel ezelőtt eldőlt, hogy a kínai TCR-ben folytatja a Teamwork Motorsporttal és a Lynk&Có-val. A döntés így értelemszerűen nem rá, sőt nem is Kevin Cecconra esett; szerdán reggel kiderült, hogy Jean-Karl Vernay indul a Team Mulsanne és az Alfa Romeo színeiben.

01-jean-karl-vernay-team-mulsanne-wtcr.jpg

A 32 éves francia, miután 2017-ben legyőzte Tassi Attilát a nemzetközi TCR bajnoki címéért, az elmúlt két évben a WRT csapatával és az Audival indult a WTCR-ben, ám az ingolstadti gyártó a 2019-es szezon végén kiszállt a sorozatból gyári szinten, az Alfa Romeóval ellentétben nem is gondolta meg magát. „Idegesen vártam ezt a pillanatot, most viszont örömmel jelenthetem be a Team Mulsanne-nal kötött megállapodásomat, örömömre szolgál, hogy csatlakozhatok a csapathoz” – idézi a négyszeres WTCR-futamgyőztes Vernay gondolatait a Braking News Motorsporthoz eljuttatott közlemény.

„Bár a Romeo Ferraris bizonyára egy kisebb konstruktőr a többi márkával összevetve, mindig is lenyűgözött szenvedélyük és elhatározottságuk, valamint az eredmények, amiket így is elértek a WTCR-ben. Biztos vagyok benne, hogy a csapattal jó egységet alkotunk majd, a cél pedig az lesz, hogy a legjobb tízben zárjunk a bajnokságban. Nagyon várom már a szezonkezdetet a hosszú szünet után, úgy érzem, teljesen lendületben vagyok” – tette hozzá a Formula–3-as Euroszériában futam-, a 2013-as Le Mans-i 24 óráson kategóriagyőztes, 2010-es Indy Lights-bajnok versenyző.

„Rendkívül örülünk annak, hogy Jean-Karlt üdvözölhetjük a családunkban. Egy részletes elemzési folyamat eredményeként választottuk őt, minden jellemvonással rendelkezett, amit az idei versenyzőnkben kerestük” – kommentálta a bejelentést Michela Cerruti, a Romeo Ferraris csapatmenedzsere. – „A múltban olyan döntéseket hoztunk, amik ugyan jól működtek, de kockáztattunk is velük. Ezt pedig egy olyan évben nem engedhetjük meg magunknak, mint amilyen a 2020-as. Vernay szilárd bizonyosságokat kínál, pont erre van szükségünk.”

03-jean-karl-vernay-team-mulsanne-wtcr.jpg

Jelen állás szerint már csak alig több mint két hetet kell várni a WTCR-szezon kezdetéig, szeptember 11-13. között a Salzburgringen rendezik az első fordulót. A regnáló bajnok Michelisz Norbert, Tassi, valamint Boldizs Bence révén három magyart is köszönhetünk a mezőnyben, ahogyan a Hungaroring is része a versenynaptárnak; a mogyoródi aszfaltcsíkon október 17-19-én teszi tiszteletét a sorozat. Amennyiben nem derül fény újabb csapat vagy gyártó érkezésére/visszatérésére, egyetlen kérdés marad az idei mezőny kapcsán: mégpedig az, hogy ki lesz a Zengő Motorsport második versenyzője, már ha lesz.

Így fest a WTCR 2020-as mezőnye:

Audi

  • Comtoyou Racing: Nathanaël Berthon, Tom Coronel, Gilles Magnus

Alfa Romeo

  • Team Mulsanne: Jean-Karl Vernay

Cupra

  • Zengő Motorsport: Boldizs Bence, ???

Honda

  • ALL-INKL.COM Münnich Motorsport: Néstor Girolami, Esteban Guerrieri
  • ALL-INKL.DE Münnich Motorsport: Tiago Monteiro, Tassi Attila

Hyundai

  • BRC Hyundai N LUKOIL Squadra Corse: Michelisz Norbert, Gabriele Tarquini
  • Engstler Hyundai N Liqui Moly Racing Team: Luca Engstler, Nick Catsburg

Lynk&Co

  • Cyan Performance Lynk&Co: Thed Björk, Santiago Urrutia
  • Cyan Racing Lynk&Co: Yann Ehrlacher, Yvan Muller

Fotó: FIA WTCR sajtóközlemény

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr5816177146

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása