Ismét dominált a M1RA, Boldizs Bence dobogós a Slovakiaringen

Négyből négy Dušan Borkovićnak: a Slovakiaringen aratott győzelmeivel két forduló után is 100%-os a M1RA-s szerb pilóta mérlege. A Zengő Motorsportnál is volt miért örülni, Boldizs Bence ugyanis fantasztikus felzárkózással első TCR-dobogóját szerezte.

letoltes_4.jpg

A Slovakiaringen folytatódott a kelet-európai TCR-bajnokság 2020-as szezonja, Dušan Borković pedig ott folytatta a M1RA Hyundai-jával, ahol négy héttel ezelőtt, a horvátországi Grobnikban abbahagyta. Habár a szabadedzés az audis Sandro Soubek (Mair Racing Östtirol) elsőségével zárult, a kvalifikáción Borković fél másodperces előnnyel, 2:12.225-ös idővel szerezte meg a pole pozíciót. Az osztrák második lett, harmadiknak Jáchym Galáš zárt a GT2 Motorsport Volkswagen Golfjával. Ezúttal is két Cuprát állított csatasorba a Zengő Motorsport, Kismarty-Lechner Gáborral és Boldizs Bencével a negyedik sort sajátította ki a magyar csapat a 17 fős mezőnyben, lemaradásuk 2,8 másodperc körül mozgott.

2020_tcr_photo_news_349.jpg

Borković határozottan uralja a kelet-európai mezőnyt. | Fotó: Petr Frýba / TCR Eastern Europe Media

Szombaton az első versenyen a győzelem sorsa egy percig sem volt kérdés: Borković 12 kör alatt 24 (!) másodperces előnyt épített ki, így simán nyert sorozatban harmadjára a M1RA-val. A második helyért ellenben öldöklő küzdelem folyt: Galáš és Soubek vívtak eleinte vérre menő csatát, aminek aztán koccanás lett a vége. Galáš több pozíciót is veszített, Soubek pedig az utolsó kanyarban veszítette el pozícióját Dušan Kouřillal szemben. Boldizs Bence megőrizte hetedik helyét, Kismarty-Lechner Gábort pedig tizedikként intették le, tehát mindkét zengős versenyző pontszerző helyen végzett.

A vasárnapi rajtrács alapját az időmérőn futott második leggyorsabb körök adták, ezek alapján is Borković indulhatott az élről. A szerb versenyző könnyedén megőrizte a vezetést, a show-t leginkább Boldizs szolgáltatta, aki egy kör alatt feljött a 12.-ről az 5. helyre! Négy körrel később márkatársát, Michal Makešt is maga mögé utasította, példáját pedig Kouřil is követte. Soubek tempója az utolsó körökre ismét visszaesett, így Galáš, majd Boldizs is megelőzte a leintésig.

118308862_2805390259561383_8208984507550223399_o.jpg

Komoly serleggyűjteménnyel távozott a M1RA Szlovákiából. | Fotó: M1RA

Bár ezúttal „csak” 5,4 másodperces fórral szelte át a célvonalat, Borković ezúttal is megállíthatatlannak bizonyult, a bajnokságot is 100%-os (4/4) győzelmi aránnyal vezeti. Duplán is volt oka az örömre a M1RA-nak, hiszen a Swift Cup Europe-ban – melynek mezőny csakugyan a Slovakiaringre látogatott el – másik újdonsült versenyzőjük, egyúttal a világkupagyőztes Michelisz Norbert mentoráltja, a 13 éves Bucsi Attila mindkét versenyen az élen zárt a junior értékelésben. Borković mögött a sorrend a zöld asztalnál dőlt el, mivel Galášt és az ötödik helyezett Szymon Jabłonskit is kizárták, mivel autójuk szabálytalan volt. Így végül tíz pozíciót javítva, egy második hellyel szerezte első összetett TCR-es dobogóját Boldizs Bence, Soubeket rangsorolták harmadikként.

Boldizs ezzel az összetettben is felzárkózott másodiknak, tíz ponttal előzi Milovan Vesnićet, akinek ki kellett hagynia a szlovákiai fordulót a koronavírus-járvány okán elrendelt utazási korlátozások miatt. „Nagyon boldog vagyok: a TCR világában ez az első dobogóm, és remélem, hogy nem az utolsó. Szombaton egy kicsit félrementek a beállítások, sokat tanakodtunk a srácokkal azon, mit, hogy kéne. Változtattunk az autón, és nagyon jó volt” – nyilatkozta közvetlenül a leintés után Boldizs a Zengő Motorsport Facebook-oldalán. Csapattársa, Kismarty-Lechner szintén igen előkelő pozícióban, a hatodik helyen zárt.

Egy héttel a WTCR-idény rajtja előtt, két hét múlva rendezik a következő fordulót a brnói pályán.

Nyitókép: Petr Frýba / TCR Eastern Europe Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr316174442

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása