Berlini csavar: kettős Mercedes-győzelemmel zárult a Formula–E-szezon
Formula–E 2019/2020: Berlin ePrix – 5-6. futam

A Formula–1 után immár a Formula–E-ben is győztes alakulatnak mondhatja magát a Mercedes, ahogyan az ex-F1-es Stoffel Vandoorne és Oliver Rowland is első győzelmét ünnepelhette Berlinben.

3-eps611_185055_fer8843.jpg

Az elmúlt két napban egy harmadik nyomvonalat alakítottak ki a berlini pályán – ami az eredetinek egy hosszabbított változata –, a módosítással párhuzamosan az erősorrendek is megkavarodtak, aminek a bajnoki címek szempontjából ugyan már nem volt jelentősége, hiszen Antonio Félix da Costa és a DS Techeetah is felért a csúcsra a vasárnapi versenyen, de a további pozíciókra még hatással volt.

Már a szerdai időmérő edzés is okozott bőven meglepetést, önmagában azzal, hogy a négy bajnok még mért kört sem futott, kifutottak ugyanis az időből, így Lucas di Grassi (Audi), Da Costa, Sébastien Buemi (Nissan e.dams) és Jean-Éric Vergne (DS Techeetah) az utolsó két sort foglalhatták el a rajtrácson, míg Oliver Rowland negyedik pole-ját szerezte a Formula–E-ben a Nissannal, mindössze századokkal megelőzve a virgines Robin Frijnst. A második sor csakugyan meglepetésekkel teli volt, tekintve, hogy oda a Porschével eddig jórészt a mezőny végén csordogáló Neel Jani, valamint az Audi beugró pilótája, a kétszeres DTM-bajnok René Rast kvalifikált, megelőzve a Mahindra csereversenyzőjét, Alex Lynnt.

1-eps610_175410_j6i3045.jpg

Oliver Rowland rajt-cél győzelemmel szerezte végül első futamgyőzelmét, habár Frijns végig a brit pilóta nyomában volt, a hollandot végül 2 másodperces hátrányban intették le a második helyen, a dobogó legalsó fokára pedig Rast állhatott fel, miután az utolsó körben igen látványos, kerék a keréken csatát vívott a porschés André Lottererrel. Lynn szintén a verseny végén előzött, így Janival szemben bebiztosította az ötödik helyét, illetve megőrizte rajtpozícióját. Mitch Evans a 14.-ről egészen a 7. helyig kapaszkodott fel a Jaguarral, de parádés felzárkózást láthattunk a mercedeses Stoffel Vandoorne-tól és Buemitől, akik a 9-10. helyen, a venturis Edoardo Mortara mögött futottak be, így a Nissan e.dams svájcija volt az egyetlen a mezőnyben versenyző bajnokok közül, aki pontot szerzett.

Jean-Éric Vergne az akkumulátora túlhűtéséért boxutca-áthajtásos büntetést kapott, így csak 18. lett, míg Di Grassi és Da Costa egymással ütköztek össze, ami a portugál részéről kiesést eredményezett.

Az ötödik berlini futam végeredménye:

A szezon végére a Mercedes is révbe ért: az elektromos sorozatban – gyári csapatként – első szezonját teljesítő márka Stoffel Vandoorne-nal megszerezte a pole-t az idényzáróra, de a másik Mercedesszel Nyck de Vries is előkelő helyen, negyedikként végzett. Kettejük közé befurakodott Buemi és Rast, miközben Da Costa, és Vergne csak a rajtrács utolsó negyedébe kvalifikáltak.

Az idény utolsó versenye nem az élmezőnyben hozta a legnagyobb izgalmakat, habár a támadó üzemmódokkal való taktikázás során Buemi rövid időre az élre került, de Vandoorne extra kW-jai tovább éltek, így a belga visszavette a vezetést, első győzelméig meg sem áll az ex-Formula–1-es belga. De Vries végül bebiztosította a Mercedesnek a kettős sikert, amivel a belga és a márka is a második helyre tört előre a maguk összetettjében.

1-eps611_175349_w6i3913_2.jpg

A hollandnak viszont keményen meg kellett küzdenie a második helyért, harmadikként pedig Buemi futott be. Rast egy negyedik hellyel fejelte meg a dobogóját, így a német beugrása mindenképpen sikeresnek mondható, Sam Bird pedig ötödik lett utolsó virgines versenyén – a brit pilóta a 2021 januárjában kezdődő, hetedik szezonban már a Jaguar pilótájaként tér vissza. A másik virgines virgines eközben Di Grassival akasztotta össze a bajszát, így nullázott, a brazil hatodik lett. Vergne, Lynn, Da Costa és Mortara tették teljessé a pontszerzők névsorát.

A hatodik berlini futam végeredménye:

Utózöngéje is volt a szezonzárónak, mivel a Venturi bejelentette, hogy Felipe Massa nem tölti ki hároméves szerződését, ami a brazil Formula–E-ből való távozását (is) előrevetíti, pénteken pedig a Porsche közölte, hogy 2021-től Pascal Wehrlein lesz André Lotterer csapattársa, de Neel Jani is a stuttgartiak kötelékében marad. Részletesen erről következő cikkünkben írunk.

Fotó: LAT Images / FIA Formula E Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr1016140300

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Még ennyit kell várnunk a következő Forma-1-es nagydíjig:

The Formula 1 Widget
requires Adobe Flash
Player 7 or higher.
To view it, click here
to get the latest
Adobe Flash Player.

Get this widget from F1Widget.comGet this widget from F1Widget.comWebsite F1 Widget, Formula 1 Widget - F1Widget.comWebsite F1 Widget, Formula 1 Widget - F1Widget.com

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása