Hivatalos: Zárt kapuk mögött rendezik az Indy 500-at

Az indianapolisi pálya kedd esti közleményében tudatta, nézők nélkül tartják meg a 104. Indy 500-at.

33961297_10156259726393913_2586944572877701120_o.jpg

Hat versenyt sikerült megrendezni idáig a 2020-as IndyCar-szezonból, ám miután Amerikában továbbra is komolyabb mértékben tombol a koronavírus-járvány, a tengerentúli open-wheel világa nem dőlhet hátra. Épp a napokban törölték a Mid-Ohió-i duplafutamos fordulót, majd kedd este jött az újabb bejelentés: zárt kapus lesz az augusztus 23-i Indy 500, a helyi és az állami hatóságokkal folytatott tárgyalások eredményeként. A legendás versenytől annak 1911 óta íródó történelme során először maradnak távol a nézők.

A szervezők korábban azzal számoltak, hogy szigorú előírások mellett, 25%-os kapacitással nemcsak a versenyt, hanem a szabadedzéseket és a kvalifikációt is megrendezhetik, végül azonban be kellett látniuk, hogy az egészség és biztonság mindennél előrébb való jelen helyzetben, még ha ez nehéz döntés is volt a legendás létesítményt nemrégiben megvásárló Roger Penske számára. A pálya közleménye megjegyzi, hogy azok, akik már megváltottak a jegyüket az idei eseményre, jövőre is felhasználhatják.

Csakúgy, mint 2017-ben és 2019-ben, újra nekivág az 500 mérföldes futamnak, egyúttal a Tripla Korona megszerzésének a kétszeres Formula–1-es világbajnok Fernando Alonso. A spanyol versenyző zsinórban másodjára fog indulni a McLaren színeiben, ám a wokingi gárda immár a Schmidt Peterson Motorsports-cal közösen működteti csapatát.

Fotó: Chip Ganassi Racing / Facebook

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr2416104544

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása