Duplafutamos fordulót töröltek a ralikrossz-vb versenynaptárából

A szervezők csütörtökön bejelentették, hogy október végén nem rendezik meg a ralikrossz-világbajnokság egyik duplafutamos, abu-dzabi fordulóját.

press_2019_01_ad_atmosphere_202.jpg

Világszerte folyamatosan változik a koronavírus-helyzet: van, ahol lecsengőben van, van, ahol (újra) emelkedő tendenciát mutat, vagy éppen stagnál. A május elején közölt terveknek megfelelően Svédországban, augusztus második felében kezdődik majd a 2020-as ralikrossz-világbajnoki idény, s mint az a napokban kiderült, Szabó Krisztián is ott lesz a mezőnyben – igaz, Audi helyett Hyundai-jal, továbbá Mattias Ekström helyett Marcus Grönholm csapatában.

Több mint három héttel a szezon kezdete előtt ugyanakkor eldőlt, hogy Abu-Dzabi mégis kimarad a kalendáriumból; a Yas Marina-i szervezők kiemelték, hogy most a biztonság és az egészség mindennél előrébb való, de jövőre várják vissza a mezőnyt. Ezzel két futamot is veszített a bajnokság, így – jelen állás szerint – 12 helyett 10 versenyt rendeznek, a helyszínek közül pedig Svédország mellett Finnország és Lettország is duplázik.

Jelen bejelentés a jövőben érdekes lehet a Formula–1 szempontjából is, hiszen eddig az Abu-dzabi Nagydíj tűnt az egyik legbiztosabb eseménynek a száguldó cirkusz versenynaptárában, pedig valószínű, hogy csak néhány héttel később rendeznék az F1-es szezonzárót, mint a ralikrossz-vb fordulóját.

Így fest jelenleg a ralikrossz-vb 2020-as versenynaptára:

Fotó: FIAWorldRallycross.com

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr5316087276

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Facebook

Fordító / Translate

Még ennyit kell várnunk a következő Forma-1-es nagydíjig:

The Formula 1 Widget
requires Adobe Flash
Player 7 or higher.
To view it, click here
to get the latest
Adobe Flash Player.

Get this widget from F1Widget.comGet this widget from F1Widget.comWebsite F1 Widget, Formula 1 Widget - F1Widget.comWebsite F1 Widget, Formula 1 Widget - F1Widget.com

Impresszum, kapcsolat