Imolában folytatódik Tóth László szezonja

Az alábbiakban a versenyző médiacsapata által kiküldött sajtóközleményt közöljük, a tartalom szempontjából változatlan formában.

Tóth László pontokat szerezne a Formula Renault Európa-kupa imolai versenyhétvégéjén is.

9583-7ce2-97fb-40458ec7ad1f_a733d4a3050e847dbc80c900cfdef5a6e8cdbd9b.jpg

Két hét szünet után a legendás, korábbi Formula–1-es pályán, Imolában folytatódik a Formula Renault Eurocup jubileumi, 30. idénye, a mezőnyben pedig ezúttal is ott lesz Tóth László, az olasz BhaiTech Racing magyar versenyzője. A 20 esztendős pilóta két héttel ezelőtt, Monzában a balul sikerült szabadedzések és időmérők után a hétvége második futamán a hetedik, pontszerző helyen végzett, ezzel jelenleg 10. az összetettben a 18 fős mezőnyben.

Tóth az első forduló után egy hetet Magyarországon töltött, majd hétfőn már kiutazott Imolába, ahol aztán csapatával és versenyzőtársaival, az egyformán olasz Lorenzo Colombóval és Nicola Marinangelivel folytatták a felkészülést a versenyhétvégére. A BhaiTech az olasz Formula–4-es bajnokságból meglehetősen sok adattal rendelkezik az imolai aszfaltcsíkra vonatkozóan, ugyanakkor a Formula Renault Eurocup-ban használt versenyautók több szempontból is eltérnek az F4-esektől, így ezek az adatok legfeljebb jó kiindulópontnak tekinthetők.

1ad2-3e6b-ee9a-48d29de29ac5_22ad6afe66de4b099dc170498286aa7c0de450f0.jpg

A csapat mindenképpen javulni szeretne Monzához képest, ahol a két olasz versenyzőnek egyik futamon sem sikerült a pontszerzést jelentő első 10 hely valamelyikén végezni, így a mundér becsületét Tóth László mentette meg a második versenyen elért hetedik helyezésével. Az már Monzában is jól látszott, hogy nagyon tehetséges és erős mezőny gyűlt össze az idei szezonra. A mezőny a teljes hétvégét tekintve általánosan 1-1,5 másodpercen belüli köridőket tudott autózni, a második futamon pedig gyakorlatilag minden versenyző egy másodpercen belül volt körönként egymáshoz képest, így kijelenthető, hogy nagyon szoros a küzdelem a szériában.

„Volt némi csalódottság a csapatnál az időmérőket és az első versenyt követően, de aztán a második futamon elért hetedik hely valamelyest mindannyiunkat kárpótolt, ugyanakkor az első hétvége tényleg nagyon nehéz volt a számunkra” – mondta Tóth László, aki Imolában fejlődésre számít a csapatot illetően, saját szempontjából pedig újabb pontszerző helyezésnek, helyezéseknek örülne.

„Sok munka vár ránk, ez nyilvánvaló, de bizakodó vagyok, hogy csapatként előre tudunk lépni, a célom pedig természetesen az, hogy legalább az egyik, de inkább mindkét versenyen az első tíz között zárjak” – tette hozzá a magyar pilóta.

1bc6-7781-a0a5-48bdbf5b1445_3f9e523655cb952c09dd4bddd41a8677c775f392.jpg

A Formula Renault Európa-kupa mezőnye már csütörtökön is tesztelhet a pályán, pénteken pedig két szabadedzést rendeznek. Szombaton 10:40-kor kezdődik az első időmérő, majd 15:10-kor az első futam. Vasárnap 9 órakor lesz a második időmérő, a hétvége pedig a 12:15-kor rajtoló második, 30 perc+1 körös viadallal zárul. Az időmérőket és a futamokat élőben lehet követni a Renault Sport Series YouTube-csatornáján, valamint Facebook-oldalán is.

Fotó: Frédéric Le Floc'h / DPPI (Renault Media)

Forrás: Tóth László Média

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8516045406

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása