Turán: „Valahogy minden összeállt erre a futamra”

Az alábbiakban a versenyző médiacsapata által kiküldött sajtóközleményt közöljük, a tartalom szempontjából változatlan formában.

Több mint fél éves kényszerpihenőt követően, a tavalyi nyíregyházi ERC-futam után a Salgó Rallye-val kezdetét vette hétvégén az idei Magyar Országos Rallye Bajnokság. Turán Frici és Bagaméri Laci a hosszú kihagyás ellenére, a mezőnyt több mint egy perccel megelőzve nyerte a futamot.

turan_motorsport_4_1.jpg

„Nagyon jó volt végre valódi, tétre menő versenykörülmények között rajthoz állni több mint 6 hónap után. A nehéz időjárási körülmények ellenére – vagy éppen emiatt –, rendkívül könnyednek éreztük a versenyzésünket, valahogy minden összeállt erre a futamra. Nekünk fekszenek a saras, esős, igazi ralis pályák, amit a tavalyi nyíregyházi ERC-futamon is bizonyítottunk. A Next Auto Polo GTI R5 remekül teljesített, a Hankook abroncsok teljesítménye megkérdőjelezhetetlen, amit az is bizonyít, hogy az élmezőnyben három pilóta is ezzel a gumival versenyzett. Végig nagyon összeszedetten, magabiztosan autóztunk, a csapat kiváló támaszt nyújtott mögöttünk, és Laci előtt is le a kalappal. Nagyon boldogok vagyunk” – kezdi Turán Frici.

„A verseny elején még volt egy kis lámpalázam, izgatottan vártam, hogy végre kezdetét vegye a 2020-as idény. 9 szakaszt kellett teljesítenünk egyetlen napba sűrítve, így nem volt idő hibázni, de szerencsére ezt nem teherként éltük meg, hanem extra motivációként. Volt egy számunkra ismeretlen pálya is, a leghosszabb gyorsasági szakasz, a több mint 26 km-es körgyors, ami nagyban befolyásolta az egész verseny végkimenetelét. Nagyon jól eltaláltuk a beállításokat, büszke vagyok az egész csapatra, és örülök, hogy már az első versenyünkön ekkorra fölénnyel sikerült megszereznünk a győzelmet” – teszi hozzá Bagaméri Laci.

turan_motorsport_5.jpeg

„Majdnem 180 versenyautó állt rajthoz Salgótarjánban – köztük szlovák pilótákkal –, ebből 27 R5-ös autóval kellett felvennünk a harcot. Ezekből a kiugró számokból is látszik, hogy már mindenki nagyon ki volt éhezve a versenyzésre, nagyon izgalmas, kiélezett küzdelem várt ránk. Az első körben még ismerkedtünk a körülményekkel, ugyanis ilyen viszontagságos időben még nem teszteltünk az autóval. Még ekkor 4 másodperc hátrányban voltunk, de végig éreztük a potenciált. A második kört magabiztosan kezdtük, és a jó gumizásnak, a jól feldolgozott itinernek köszönhetően jelentős előnyre tettünk szert, amit a harmadik körben sikerült még tovább növelnünk. Végül több mint egy perces előnnyel nyertünk a mezőny előtt, ami optimizmusra adhat okot az elkövetkezendő 5 futamra nézve” – zárja Frici.

Az országos bajnokság augusztus 15-16-án a sport szentélyében rendezett, Miskolc Rallye-val folytatódik.

Fotó: Just Creative

Forrás: Just Creative

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8616040148

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása