F2-F3: Egy hétvége, négy új győztes – de kik ők?

Mielőtt még nekivágnánk az F2, illetve az F3 folytatásának, érdemes feleleveníteni, kiknek a nevével ismerkedhettünk meg az elmúlt hétvégén. A négy futam ugyanis négy új győztest termelt Ilott, Drugovich, Piastri és Lawson személyében – most pedig bemutatjuk, kik ők, és hogyan jutottak el idáig.

ilott-drugovich-piastri-lawson-2020-rbring.jpg

Habár rengeteg új arccal bővült mind a Formula–2, mind pedig a Formula–3 mezőnye – szám szerint 9, illetve 19 újoncot tartanak számon a két juniorbajnokságban –, szokatlan látvány az, hogy egy hétvége minden futamán új győztest avassanak, márpedig a Red Bull Ring-i nyitányon ez történt: az F2-ben Callum Ilott és Felipe Drugovich, az F3-ban pedig Oscar Piastri és Liam Lawson iratkoztak fel a győztesek listájára. A rendkívüli helyzetre való tekintettel felelevenítjük, kiket is köszönthettünk a dobogó legfelső fokán a Formula–1 előszobáiban.

Callum Ilott

002_callum_ilott_uni-virtuosi_c_formula_motorsport_limited_1.JPG

10 évesen kezdett el gokartozni a cambridge-i születésű versenyző, majd sikert sikerre halmozott, ennek ellenére 2015-ben ült először formulaautóba. A Toyota Racing Series jelentette számára az első lépcsőfokot, itt egy összetett-16. helyet szerzett, a téli bajnokságot követően pedig a Formula–3-as Európa-bajnokságba szerződött (ennek és a GP3-nak az utódjaként jött létre a mostani F3-as széria).

Első szezonjában egyszer állt dobogóra, ami az év végi értékelés 12. helyére volt elegendő a Carlin színeiben, egy évvel később, a Van Amersfoort Racinggel már kétszer is nyerni tudott, összesen hatszor zárt a legjobb három között, így hatodik lett a pontversenyben, amit a bajnokságon kívüli Makaói Nagydíjon egy ötödik hellyel fejelt meg. 2017-ben a Premánál, többek között Mick Schumacher csapattársaként folytatta – miközben Lando Norris magabiztos fölénnyel nyerte az évet, az olaszok házi versenyében Maximilian Günther bizonyult a legjobbnak, közvetlenül mögötte végzett Ilott, közel 40 pontos lemaradással.

200051-fda-f2.jpg

Habár már 2017 végén kapott némi ízelítőt az F2-ből, a 2018-as szezont a GP3-ban, az ART Grand Prix versenyzőjeként töltötte, immár a Ferrari-akadémia teljes értékű tagjaként. Harmadikként zárt végül az összetettben Anthoine Hubert és Nikita Mazepin mögött, úgy, hogy hét dobogós eredményéből kettő győzelem volt. Az év végi Makaói Nagydíjon a Carlinnal még összehozott egy hetedik helyet. 2019-ben viszont már teljes évet futott az F2-ben, s habár Monzában pole-t szerzett, azt nem tudta győzelemre váltani, így a Sauber Junior Team by Charouz pilótájaként két sprintfutamos harmadik hely volt a legjobb, amit elért, amivel a pontversenyben a 11. pozícióig jutott, miközben az F3-as Makaói Nagydíjra visszakacsintva szerzett egy hatodik helyet.

Csapatot váltott aztán az idei évre a 21 éves brit, a tavalyi konstruktőri ezüstérmes UNI-Virtuosi Racinggel pedig megnyerte a szezonnyitót a Red Bull Ringen – két újonc, Marcus Armstrong és a regnáló F3-as bajnok Robert Shwartzman előtt végezve –, bár csapattársa, Guanyu Zhou tempója eléggé magabiztosnak tűnt, a kínainak műszaki hiba miatt ki kellett állnia vezető helyről. Az első hétvége minden felfordulásával még az is belefért, hogy nullázzon a sprintversenyen, bajnoki éllovasként várja a folytatást.

Felipe Drugovich

felipe_drugovich_mp_motorsport_002_c_formula_motorsport_limited.JPG

A 2000-es születésű, brazil versenyző helyi és európai gokartbajnokságokban kezdte pályafutását, számos bajnokságot zsebelt be, mielőtt 2016-ban együléses autókra váltott volna. Ekkor a német F4-ben mutatkozott be, amit az abszolút értékelésben a 12., az újoncok között pedig a 4. helyen zárt. A következő évre a Neuhauser Racingtől átigazolt a Van Amersfoort Racinghez, a holland csapattal már az olasz bajnokságban is szerencsét próbált. Ebben az évben az MRF Challenge-ben is indult, itt szerezte első formulaautós győzelmét, a pontversenyben negyedikként rangsorolták.

Az első komolyabb lépcsőfokot a nemzetközi porond felé az év végén tette meg, amikor az Euroformula Open zárófordulóján az RP Motorsport vendégversenyzőjeként nem csak az időmérőn bizonyult a legjobbnak, de futamot is nyert. Nem is meglepő, hogy lett folytatása az együttműködésnek, Drugovich 2018-ban leiskolázta a mezőnyt – rekordszámú, 14 győzelmével már két fordulóval a szezon vége előtt bebiztosította a bajnoki címet, ráadásul egyetlen futam nem volt, amin ne zárt volna legalább a dobogón.

380522_940130_felipe_drugovich435_dutch_photo_agency.jpg

A meggyőző évet követően, tavaly már a Formula–3-ban indulhatott a Carlin Buzz Racinggel, és habár első hallásra nem hangzik túl acélosan a nyolc pont és az összetett-16. hely kombinációja, így is több egységet gyűjtött, mint csapattársai, a jelenleg premás Logan Sargeant és a japán Teppei Natori együtt.

Az F3-as szezon után részt vett a Formula–2-esek szezonvégi tesztjén, majd a 2020-as megállapodott az MP Motorsporttal, egyúttal új, tapasztalt csapattársat is kapott, Nobuharu Matsushita személyében. Drugovich rögtön az első hétvégén meglepetést okozott, ugyanis másodiknak kvalifikálta magát az időmérőn. A főfutam ugyan nem sikerült számára a legjobban, mivel a rajtnál, majd a továbbiakban is pozíciókat veszített, így is nyolcadikként intette le a kockás zászló, így amellett, hogy pontszerzéssel kezdett, a fordított rajtrácsos rajtelsőségre is lecsapott. A jó rajthelyet ezúttal már jó eredményre is tudta váltani, kontrollált vezetéssel nyerte a sprintversenyt, így a bajnokság harmadik helyéről folytathatja a bizonyítást a második Red Bull Ring-i hétvégén.

Oscar Piastri

unnamed_1_16.jpg

Az ifjú ausztrálra már abszolút az új évezred növendékeként aposztrofálhatunk, 2001-ben született. A gokartozásba tízévesen vágott bele, 2014-től már profi szinten versenyzett a hazájában, így a következő évben már az európai és FIA-minősítésű bajnokságban indult, 2016-ban pedig hatodik lett a Bahreinben rendezett világbajnokságon.

Csakúgy, mint Drugovich esetében, Piastrinál is a 2016-os év volt a vízválasztó. A melbourne-i születésű pilóta ekkor az Egyesült Arab Emírségekben tartott Formula–4-es sorozatban veszítette el formulaautós szüzességét, két dobogós eredménnyel hatodik lett. 2017-ben a brit F4-ben folytatta, hat győzelemmel és hat pole-lal is lecsúszott azonban a bajnoki címről, Jamie Caroline jobbnak bizonyult nála.

unnamed_2_5.jpg

2018-ban újra az Arden pilótájaként bukkant fel, de immár a Formula Renault Európa-kupában – ahol idén magyar érdekeltség is lesz, Tóth László személyében –, amit első nekifutásra a kilencedik helyen zárt, úgy, hogy háromszor is dobogón végzett. 2019-re a regnáló csapatbajnok R-ace GP-hez igazolt, mellyel már egymás után szállította a győzelmeket, hétig meg sem állt, meggyőző, kiegyensúlyozott teljesítménnyel lett bajnok.

A bajnoki cím már a Renault érdeklődését is felkeltette, így Piastri bekerült a francia gyártó akadémistái közé. Eközben a szamárlétrán is szintet lépett, januárban bejelentették, hogy a Formula–3-ban fog versenyezni a Premával. Az ausztrál rárúgta az ajtót a szériára, a harmadik rajtkockából indulva magabiztos futamgyőzelemmel zárt bemutatkozó versenyén, ami mellé másnap gyűjtött egy nyolcadik helyet, így pillanatnyilag vezeti a pontversenyt.

Liam Lawson

ap-24hnymzmd1w11_news.jpg

Egyenesen Új-Zélandról érkezett a nemzetközi formulaautózás alsóbb kategóriáiba Liam Lawson. Hastingsben született, később Pukehokéban kezdte meg gokartversenyzői pályafutását, 2009-ben, amikor mindössze hétéves volt. 2014-gyel bezárólag két bajnoki címet is szerzett.

Egy évvel rá már formulaautóval versenyzett, a 2016/2017-es szezonban pedig saját csapata színeiben letarolta az új-zélandi F1600-as sorozatot, a 15-ből 14 futamot nyert meg. A következő évben még ausztrál bajnokságokban indult, majd a Van Amersfoort Racinggel 2018-ban Európába jött, ahol első nekifutásra második lett a német F4-ben.

ap-24hb7wwww1w11_news.jpg

Tavaly meglehetősen sűrű volt a programja az új-zélandinak: amellett, hogy a Red Bull beválasztotta a nevelőprogramjába, versenyzett az F3-ban, az Euroformula Openben, valamint a téli Toyota Racing Seriesben. Utóbbit behúzta, az Euroformula Openben is ezüstérmes lett, míg a nemzetközi F3-ban két dobogóval kezdte a szárnypróbálgatást, amivel épphogy kiszorult a legjobb tíz közül az MP Motorsport pilótájaként.

Az idei évet is a Toyota Racing Seriesben kezdte, amit ezúttal másodikként zárt, viszont remekül indult az F3-as éve: a Hitech GP színeiben ugyan csak a 12. lett az időmérőn, de a főversenyen felzárkózott a hatodik helyre, így a sprintversenyen már kedvező helyzetből indulhatott – ezt kihasználva meg is szerezte első győzelmét, amivel a második helyre kapaszkodott fel az összetettben.

Borítókép: Formula Motorsport Ltd., Dutch Photo Agency / Felipe Drugovich Media
További fotók: Formula Motorsport Ltd., Ferrari Media, Prema Racing Media, Dutch Photo Agency / Red Bull Content Pool

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr6315991150

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Facebook

Fordító / Translate

Még ennyit kell várnunk a következő Forma-1-es nagydíjig:

The Formula 1 Widget
requires Adobe Flash
Player 7 or higher.
To view it, click here
to get the latest
Adobe Flash Player.

Get this widget from F1Widget.comGet this widget from F1Widget.comWebsite F1 Widget, Formula 1 Widget - F1Widget.comWebsite F1 Widget, Formula 1 Widget - F1Widget.com

Impresszum, kapcsolat