F1: Kaotikus hajrá után Bottasé a nyitány Leclerc és Norris előtt
Formula–1 2020: Osztrák Nagydíj – Futam

Az utolsó 15 körre vált igazán kaotikussá a technikai hibákkal tűzdelt Osztrák Nagydíj: Valtteri Bottas viszont rajt-cél sikert aratott, míg Lewis Hamilton büntetésével nemcsak Charles Leclerc, de a végén egy leggyorsabb kört is odapörkölő Lando Norris is dobogóra állt.

m232879.jpg

A pole pozícióból startoló Bottas jól és viszonylag kényelmesen el tudott fordulni vezető helyen az első kanyarban, mögötte Max Verstappen (Red Bull) és Lando Norris (McLaren) küzdött egymással, őket pedig az egymással harcoló Albon és Hamilton követték. Bottas körről körre stabil előnyt épített ki magának, közben Norris két pozíciót vesztett, Verstappennek pedig műszaki hiba miatt fel kellett adnia a versenyt.

A kerékcserékhez közeledve Kevin Magnussen (Haas) kicsúszása miatt a pályára hajtott a biztonsági autó, és ekkor a teljes mezőny letudta az első boxkiállását. A Safety Car a 30. kör végén engedte útjára a mezőnyt, Bottas az élen maradt, mögötte sorrendben Hamilton és Albon száguldott, Sergio Pérez (Racing Point) negyediknek jött fel Norris megelőzésével, ellenben Sebastian Vettel (Ferrari) a mclarenes Carlos Sainzcal koccant a 3-as kanyarban, aminek következtében megforgott, így egészen a 15. helyig esett vissza.

Húsz körrel a leintés előtt George Russell (Williams) szintén műszaki hiba miatt állt ki, de miután nagyon rossz helyen parkolt le autójával, ismét bejött a Safety Car, ezt kihasználva néhányan újfent kereket cseréltek. Az újraindításkor Kimi Räikkönen Alfa Romeójának jobb első kereke leszakadt a célegyenesre fordulva, így épphogy kihajtott a boxba, azonnal visszajött a mezőny elé a biztonsági autó.

A versenyzőket az utolsó 10 körre engedte szabadon ismét a Safety Car, a sorrend Bottas, Hamilton, Albon volt a dobogós helyeken. A lágy gumikon Albon azonnal támadni kezdte a kemény keveréket használó Hamiltont, a 4-es kanyarban kívülről próbálkozott a Red Bull-os, amikor a Red Bull jobb hátsó és a Mercedes bal első kereke összeért, Albon megpördült, Hamilton viszont tovább tudott menni.

Hamiltont még a leintés előtt öt másodperces időbüntetéssel sújtották, így Bottas győzelmét a végén már semmi sem veszélyeztette, mögötte – Hamilton szakcionálásával – a folyamatosan egyre feljebb kapaszkodó Leclerc, valamint Norris kaparintotta meg a dobogó második és harmadik fokát. Norrisnak ez pályafutása első dobogós helyezése, a McLaren versenyzője minden idők harmadik legfiatalabb dobogósa lett.

A verseny utáni eredményhirdetésnél az első három helyezett a biztonsági előírásoknak megfelelően arcmaszkban állt fel a dobogóra, viszont a pezsgőzés nem maradt el.

A 2020-as szezon egy hét múlva, a Stájer Nagydíjjal folytatódik, amit szintén a Red Bull Ringen rendeznek.

Az Osztrák Nagydíj végeredménye:

Fotó: Mercedes Media Database

Forrás: Braking News Motorsport, MTI

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr6215983128

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Facebook

Fordító / Translate

Még ennyit kell várnunk a következő Forma-1-es nagydíjig:

The Formula 1 Widget
requires Adobe Flash
Player 7 or higher.
To view it, click here
to get the latest
Adobe Flash Player.

Get this widget from F1Widget.comGet this widget from F1Widget.comWebsite F1 Widget, Formula 1 Widget - F1Widget.comWebsite F1 Widget, Formula 1 Widget - F1Widget.com

Impresszum, kapcsolat