F1: Újra téma a Mercedes DAS-rendszere, a Red Bull óvást nyújtott be

A kettős tengelyű kormányzás alkalmazásának szabályszerűségét szeretné tisztázni a Red Bull, a Mercedesnek jelenése van az FIA-nál.

m232755.jpg

A koronavírus-járvány miatti kényszerszünet idejére a rivalizálást összefogás váltotta fel a csapatok körében, ahogyan azt többek között a közös lélegeztetőgép-gyártó projekt is mutatta. Pedig az előszezoni tesztek bőven szolgáltattak érdekes beszédtémákat, mint például a Ferrari és az FIA titkos megállapodása, a „rózsaszín Mercedes” rejtélye, vagy éppen a Mercedes trükkje.

A Formula–1 visszatérését követően nem kellett sokat várni arra, hogy újra ezekről beszéljenek: a Red Bull óvást nyújtott be a Mercedes DAS-rendszerével szemben, hogy tisztázza annak legalitását – írja a RaceFans. A Milton Keynes-i gárda panaszában a Technikai Szabályzat 3.8-as és 10.2.3-as pontjaira hivatkozik, noha a brackley-i bajnokcsapat részéről már hónapokkal ezelőtt is állították, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetséggel folyamatosan egyeztettek róla, ugyanakkor 2021-re már betiltották az eszköz használatát.

Helyi idő szerint 19:10-kor kellett megjelenniük a Mercedes képviselőinek a stewardoknál, azóta nincs fejlemény az ügy alakulásáról. Abból a szempontból érdekes lehet a helyzet, hogy a Mercedes mindkét pénteki szabadedzést toronymagas 1-2-vel zárta, s mint azt a Twitteren elterjedt, alábbi felvétel is bizonyítja, a pilóták használták a kettős tengelyű kormányzást:

Fotó: Mercedes Media Database

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr5015980568

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása