Újabb versenyzőcsere a Formula–E-ben, akár a korábbi bajnok is visszatérhet

A koronavírus miatt Ma Qing Hua nem tud rajthoz állni a berlini szuperfinálén, ezért új versenyző után kell néznie a hátralevő hat versenyre a NIO333-nak.

1-_l5r4105.JPG

Mint arról már beszámoltunk, hat berlini versennyel zárja le a koronavírus által kettétört szezonját a Formula–E, ám a mezőny összetétele a karanténhónapokra ellenére is több ponton változott. Szimulátoros „tréfáját” követően Daniel Abtot elzavarta az Audi, majd a helyére beültette DTM-bajnokát, René Rastot, a Mahindránál pedig a – sajtóértesülések szerint – gyári Porsche-ülésre pályázó Pascal Wehrlein helyébe lép Alex Lynn; most pedig egy újabb csapatnál jelentettek be változást.

A járványügyi korlátozásokra hivatkozva ugyanis Ma Qing Hua bejelentette, hogy idén kihagyja a Berlin ePrix-ket, a NIO333-nak új versenyző után kell néznie. „Sajnálatos módon idén nem utazom Berlinbe. Jelenleg meglehetősen nehéz külföldre utazni és versenyezni, mivel ez további kockázatot jelentene a COVID-19 szempontjából. A csapattal elmélyült egyeztetéseket folytattam erről, és a világjárvány mostani helyzetét figyelembe véve döntöttünk így, hogy a csapat számára biztosítsuk a lehető legjobb felkészülést” – indokolt a kínai. Az utazási és logisztikai nehézségek állítólag további csapattagokat is érintenek.

3-_j6i0098.jpg

Nyilatkozatában azt is hozzátette a 32 éves versenyző, már várja, hogy a hetedik szezonban visszatérhessen az akkor már világbajnokságként futó elektromos sorozatba. Ugyanakkor a The Race szerint ez lehet az első lépés Ma túraautós visszatéréséhez, a Lynk&Co színeiben térhet vissza a WTCR-be, a háromszoros világbajnok Andy Priaulx távozásával megüresedett helyen. Ennek kapcsán a kínai sajtónak elhintette az anyavállalat Geely alelnöke, Jang Jüan-csing (Xueliang Yang), hogy „aktívan egyeztetnek Mával a lehetőségekről”. (Érdemes megjegyezni, hogy a túraautós szálat épp a napokban próbálta felgöngyölíteni az Eurosport Hungary, kiderítette, hogy Ma a Lynk&Co Chinával áll együttműködésben, elsősorban PR-feladatokat lát el.)

A The Race emellett úgy tudja, ketten biztosan meccsben vannak Ma üléséért: a sorozat első, 2014/2015-ös bajnok, Nelson Piquet Jr., valamint a már említett Abt, de Tom Dillmann neve is felmerült. Cikkében megjegyzi, hogy noha Piquet korábban a NIO-nál is versenyzett, Abt tűnik az esélyesebbnek, aki így mégis versenyezhetne hazai pályán (még ha hazai közönség előtt nem is), a végleges döntést várhatóan a jövő héten közli a csapat.

abt-piquetjr_nio333.jpg

Viszont mindhárom jelölt esetében akad egy probléma: egyikük sem él az Egyesült Királyságban (igen, Dillmann neve bármennyire is angolos csengésű, valójában francia), és az ott jelenleg hatályban lévő előírások szerint beutazás esetén 14 nap kötelező karantén várna rájuk, ez pedig rányomná a bélyeget a szimulátoros felkészülési programra, melyre a NIO333 egy oxfordshire-i bázist használ.

Fotó: LAT Images / FIA Formula E Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8115974352

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Facebook

Fordító / Translate

Még ennyit kell várnunk a következő Forma-1-es nagydíjig:

The Formula 1 Widget
requires Adobe Flash
Player 7 or higher.
To view it, click here
to get the latest
Adobe Flash Player.

Get this widget from F1Widget.comGet this widget from F1Widget.comWebsite F1 Widget, Formula 1 Widget - F1Widget.comWebsite F1 Widget, Formula 1 Widget - F1Widget.com

Impresszum, kapcsolat