Az autósport felé is nyit az egyik népszerű magyar sportklub

Immár autósport-szakosztállyal is rendelkezik az idén 110 éves DVTK, a diósgyőri sportegyesületnek ez a huszadik szakosztálya.

8bb1b858b709b75d3e3e52514c1fee35.jpg

Miskolcon, keddi sajtótájékoztatóján bejelentette a DVTK, hogy elindítja autósport-szakosztályát is, ezzel 20-ra nő a 110 éves sportegyesület szakosztályainak száma – adta hírül az MTI.

A diósgyőri klub új kezdeményezése mögött már ismert nevek is felsorakoztak, a bejelentés értelmében 2020-ban már DVTK-s színekben áll rajthoz a 2018-as országos bajnok és ERC-induló raliversenyző Hadik András, csakúgy, mint Friedmann Zsolt, valamint a ralikrosszba átnyergelt Spitzmüller Csaba, aki szintén nyert korábban magyar bajnoki címet raliban. A három miskolci raliversenyző a jövőben a hazai mellett nemzetközi futamokon is szeretne indulni.

Hadik Rallye Team

Mostantól hivatalosan is bejelentve : a DVTK színeiben versenyzünk idén- hiszen bár KÉKek vagyunk, a szívünk mindig is PIROS-FEHÉR volt! #hadikrallyeteam #hadikandrás #kertészkrisztián #dvtkse

Világi Péter, a DVTK kommunikációs és marketingigazgatója szerint a labdarúgás után az autósport a legnépszerűbb a világban és Magyarországon is, ez áll a szakágbővítés hátterében. Hozzátette, hogy a rali- és a ralikrosszversenyeket több ezren nézik a megyében, és mostantól a helyi szurkolók például a Miskolc- vagy az Ózd-ralin a DVTK pilótáinak külön is szoríthatnak.

Mindeközben Adamovits Márk szakosztályvezető azt emelte ki, hogy a sport egyik hazai fellegvárának tartott Miskolcot, valamint a DVTK-t ezentúl már nemcsak a foci, a birkózás és a jégkorong jellemzi, hanem az autósport is.

Fotó: Thomas Fenetre / DPPI (FIA ERC Media)

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr5515975026

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása