F1: Nem aprózta el a tesztelést az Alpha Tauri

Nem egy, hanem kapásból két autóval rohamozta meg az imolai pályát a Red Bull B-csapata.

ap-2387z8bas1w11_news.jpg

Ahogy közeledik a 2020-as szezon (ennek kezdetére már csak alig több mint egy hetet kell várni), annál több csapat ad magáról életjelet: kedden a Ferrari tesztelt Mugellóban, míg szerdán az Alpha Tauri vette birtokba az imolai aszfaltcsíkot, Pierre Gaslyval és Danyiil Kvjattal, akiknek megtetszett a legendás, 1981 és 2006 között összesen 26 alkalommal futamot rendező versenypálya.

A faenzai gárda tesztje azonban abban más volt, mint a többi, mivel versenyzőik aktuális autóval is tudtak tesztelni, de sokat is tartózkodhattak pályán. Mégis hogyan? Két autót vittek, igen: egyrészt a 2020-ast, amivel felhasználtak egy forgatási napot, de begördítették a kamionba a két évvel korábbi modellt is, azt ugyanis a Pirelli demógumijai nélkül is lehet használni, ráadásul a 100 kilométeres limitre sem kell ügyelni.

null

null

null

null

„Nagyon örülök, hogy hosszú várakozás után visszatérhettem a pályára” – kezdte teszt utáni gondolatainak összegzését Gasly. – „Már nagyon hiányzott a vezetés érzése, így hihetetlen, hogy az STR13-at és az AT01-et is vezethettem. Sima napunk volt, mindkét autóval megtettünk jó néhány kört. Reggel izgatottan és boldogan ébredtem, és ugyanebben a hangulatban fogok elaludni is. Különleges volt az is, hogy Imolában vezethettem egy Formula–1-es autót, hiszen a kedvenc pályáim egyike. Úgy érzem, most már készen állunk Ausztriára.”

„Imola egy különleges pályára, így örülök, hogy itt térhettem vissza egy F1-es autó volánja mögé, egy ilyen hosszú leállást követően. Annak idején, még 2010-ben itt voltam első formulaautós tesztjeim egyike. Ezen a pályán fantasztikus élmény vezetni, tetszenek a gyors kanyarok. Az a véleményem, hogy mindenképpen az F1-es versenynaptár részének kellene lennie” – tette hozzá Kvjat.

‪� @pierregasly on today's Filming Day @autodromoimola��‬ ⁣ ⁣ ‪"I was really happy to be back on track after such a long wait. I had really missed that feeling you get from driving so it was incredible to be back in the STR13 and the AT01. We had a really smooth day, doing some laps in both cars. I woke up this morning feeling excited and happy and I will fall asleep tonight in the same mood. It was also special to drive a Formula 1 car at Imola, which is one of my favourite tracks. I think we are now ready for Austria.‬"

Welcome back to Instagram. Sign in to check out what your friends, family & interests have been capturing & sharing around the world.

Talán mondani sem kell, de a versenyzők visszarázódása mellett az új, koronavíruskompatibilis protokollok elsajátítását is szolgálják ezek a gyakorlások, nagyon szigorú előírások vonatkoznak ugyanis az F1 újraindítására. Ha minden igaz, csütörtökön magán a Red Bullon lesz a sor, amely idei versenygépével tart egy második forgatási napot is Silverstone-ban.

Fotó: Getty Images / Red Bull Content Pool

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr1515913604

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Még ennyit kell várnunk a következő Forma-1-es nagydíjig:

The Formula 1 Widget
requires Adobe Flash
Player 7 or higher.
To view it, click here
to get the latest
Adobe Flash Player.

Get this widget from F1Widget.comGet this widget from F1Widget.comWebsite F1 Widget, Formula 1 Widget - F1Widget.comWebsite F1 Widget, Formula 1 Widget - F1Widget.com

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása