F1: 4 órás klasszikus a tévében, csökkenő érdeklődés a virtuális éterben

Angolul és magyarul is megnézhetjük a hétvégén az F1 eddigi egyik legőrültebb futamát, míg a hivatalos virtuális bajnokság utolsó fordulójához érkezett.

03-montreal-sunday8-389663.jpg

Július elején ugyan már elkezdődik a 2020-as Formula–1-es szezon, addig is a virtuális, illetve a régi, klasszikus futamoké lesz a főszerep. Ezen a hétvégén mind a Formula–1 hivatalos YouTube- és Facebook-felületén, mind az M4 Sport részéről a 2011-es Kanadai Nagydíjra, vagyis az elmúlt 70 év leghosszabb versenyére esett a választás. Kétórás esőszünet, négyórás futam, utolsó körös Jenson Button-siker – ez a futam, amit tipikusan nem lehet röviden összefoglalni, látni kell.

Angolul már szombat délután 16 órától megtekinthető az eső áztatta montreali verseny, míg az M4 Sport vasárnap 14 órától tűzi műsorra – előbbi esetében az alábbi YouTube-videóra kell átkattintani:

Mivel ezen a hétvégén rendezték volna a Kanadai Nagydíjat, értelemszerűen Montreal lesz ezúttal a helyszín, és ezzel utolsó felvonásához érkezik a Virtual GP Series. Miután a hétvégén a virtuális Le Mans-i 24 órással igen komoly konkurens szimulátorverseny akad, az elmúlt hetekben megszokott nyolc helyett csak öt aktív F1-es lesz ott a kanadai pálya pixelein: a Charles Leclerc kiválásával már behozhatatlan előnyre szert tevő George Russell mellett Alexander Albon és Nicholas Latifi lesz még jelen az állandó résztvevők között, visszatér továbbá a mercedeses Valtteri Bottas, valamint Pierre Gasly, az Alpha Tauri versenyzője.

A Virtuális Kanadai Nagydíj vasárnap este 19 órakor kezdődik, a megszokott platformok mellett az m4sport.hu közvetíti még élőben, az M4 Sport 23:40-es kezdéssel, felvételről adja.

A Virtuális Kanadai Nagydíj résztvevői:

  • Mercedes: Valtteri Bottas, Esteban Gutiérrez
  • Ferrari: Callum Ilott, Gianluca Petecof
  • Red Bull: Alexander Albon, Jon Olsson
  • McLaren: Nicolas Hamilton, Benjamin Daly
  • Renault: Caio Collet, Guanyu Zhou
  • Alpha Tauri: Pierre Gasly, Simon Neil
  • Racing Point: Anthony Davidson, David Schumacher
  • Alfa Romeo: Aarav Amin, Juan Manuel Correa
  • Haas: Louis Delétraz, Pietro Fittipaldi
  • Williams: Nicholas Latifi, George Russell

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY:

Átmenetileg szünetelni fog a Braking News Motorsport működése

Tájékoztatjuk kedves Olvasóinkat, hogy 2020. június 14-től néhány napon át a piros zászlók lesznek érvényben a Braking News Motorsporton – vagyis több mint ötéves fennállása során először hosszabb szünetre vonul az oldal.

Ebben az időszakban a blog egyáltalán nem, Facebook-oldalunk pedig legfeljebb csökkentett üzemmódban, jórészt előre ütemezett bejegyzésekkel fog üzemelni, így sem a montreali, sem a Le Mans-i virtuális eseményről nem fogunk tudni beszámolni többek között.

Természetesen jelezni fogjuk, amint újra minden visszatér a régi kerékvágásba – erre remélhetőleg legkésőbb június 19-ig sor kerül –, a távollétünkben megjelent fontosabb hírekről ekkor beszámolunk majd.

Addig is Olvasóink szíves megértését és türelmét kérjük, és bízunk benne, hogy a folytatásban is velünk tartotok!

Köszönettel,
a Braking News Motorsport csapata

Fotó: Pirelli F1 Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr7515807844

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása