Új versenycsapat mutatkozott be Magyarországon

Bemutatták az idén megalakult Hungarian Racing Engineering Teamet, a győri Széchenyi István Egyetem integrált motorkerékpár- és versenyszakmérnök képzésének a versenycsapatát – számolt be a hírről az MTI.

98162526_150741546492837_5851802896810639360_o.jpg

Egy ideje már körvonalazódott, pénteken azonban hivatalosan is testet öltött a Hungarian Racing Engineering Team, amely két szempontból is komoly hangsúlyt fektet a fiatalság támogatására: a képzésben részt vevő diákok egyrészt gyakorlatban ismerhetik meg egy csapat működését, versenykörülmények között próbálhatják ki a mérnöki feladatokat, mindeközben fiatal és tehetséges motorversenyzők kapnak lehetőséget, hogy a későbbiekben egy nagy csapatban kamatoztathassák tudásukat.

A formáció nem számít teljesen idegennek, hiszen tavaly Laczkó Máté az STK1000-es kategóriában indult az országos bajnokságban, valamint az Európa-kupában, egy olyan csapattal, amely versenymérnökképzést is folytatott. „Az országos bajnokságot nagy fölénnyel, szászázalékos teljesítménnyel nyertük, az Európa-kupában pedig az ötödik helyen végeztünk. Itt már látszódott, hogy szorosabb kapcsolat kell a versenymérnök képzés és egy versenycsapat között, így jött létre a HRE Team” – idézi Lévay Károly műszaki igazgató és csapattulajdonos szavait az MTI.

Lévay elismerte, hogy idén motorkerékpár- és versenymotor technikus képzést indítanak a MAMI Magyar Motorkerékpár Technikum és Szakképző Iskolában. Elárulta, hogy öt utánpótlás korú versenyző is jelentkezett a képzésre, így ők a csapat működésébe is bekapcsolódhatnak, a nemzetközi porondon bizonyíthatnak.

A projektből a Széchényi István Egyetem (SZIE) is kiveszi a részét, sőt a győri felsőoktatási intézmény integrált motorkerékpár- és versenyszakmérnök képzéséhez kapcsolódik az. A SZIE dékánja, a korábban az MTVA Formula–1-es felvezető műsoraiból is ismert Hanula Barna szerint fontos az intézmény számára, hogy a képzés és a hozzá kapcsolódó versenycsapat még szorosabb kötődést jelent a mérnöki fejlesztésekhez. „A tapasztalat azt mutatja, hogy azok a mérnökök, akik a motorsportban jelen vannak, sokkal motiváltabbak a társaiknál. Az egyik neves autógyártónál például hosszú időn keresztül bevett gyakorlat volt az, hogy minden hozzájuk kerülő fejlesztőmérnök a sportágban rendkívül sikeresnek számító Formula–1-es csapatuknál kezdett, és onnan került később tovább az utcai járműiparba, ahová már vitte magával a motorsportban felvett jó szokásokat, tapasztalatokat” – nyilatkozta.

A HRE Team húzóneve kétségkívül Talmácsi Gábor lesz, aki sportszakmai igazgatóként működik közre a programban. „Bár egyéni sportként tekintünk a motorsportra, fontos azt elmondani, hogy jó szakemberek nélkül az egyén nem tudna eredményeket elérni a motoron, bármennyire jó versenyzőről is legyen szó” – mondta a MotoGP 125 köbcentis géposztályának 2007-es világbajnoka, aki egyszerre lesz hallgató és oktató is, hozzátéve, aktív évei során sok gyári csapatnál megfordult, így tisztában van vele, mekkora jelentősége van a megfelelő mérnöki háttérnek.

„A pontos mérnöki háttér megismerése számomra is fontos. Fel kell ismerni azt, hogy egymástól mi, szakemberek is sokat tanulhatnunk. Nem szabad megállni és megelégedni az elért teljesítménnyel, hiszen folyamatosan fejlődhetünk. Nemzetközi kapcsolataimmal és tapasztalataimmal is igyekszem segíteni a képzést és a csapatot is, és bízom benne, hogy hamarosan mások számára követendő példát tudunk mutatni” – folytatta gondolatait.

„A Hungarian Racing Engineering Team egy összekötő kapocs a technikai sportok, a középfokú versenyszerelő technikus képzés és a versenymérnök képzés között” – mondta Máthé István oktatási igazgató és csapattulajdonos, aki a technikai sportra egy sokszereplős játékként tekint, ahol szükség van természetesen sportolókra és versenyzőkre, ám az ő munkájukat szerelőknek, mérnököknek, valamint sportszakmai szakembereknek kell segíteniük.

Az online sajtótájékoztató keretében hat versenyzőjét is bemutatta a Hungarian Racing Engineering Team, köztük van Laczkó Máté, Számadó Máté, Oláh Barnabás, Surányi Balázs, Kardos Gergő és Richter Patrik is, akikkel már el is kezdődött a közös munka.

Fotó: Hungarian Racing Engineering Team / Facebook

Forrás: MTI; Szerkesztette: Braking News Motorsport

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr4315806852

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása