F1: A Mercedes bemutatja, milyen az „új normális”

Korábbi terveiknek megfelelően megkezdte kétnapos tesztjét Silverstone-ban a Mercedes, a bajnokcsapat képein azonban érződnek a koronavírus hatásai.

m231918.jpg

Múlt héten közölte a Mercedes, hogy kétnapos gyakorlással hangol a késleltetett Formula–1-es szezonkezdetre, ami részben azt a célt is szolgálja, hogy a csapattagok belerázódhassanak a koronavírus miatt átalakult helyzetbe.

Kedden Valtteri Bottas gördült pályára a Mercedes 2018-as autójával, a W09-cel, a csapat által közzétette képeken azonban szembetűnőbb volt, hogy a finn pilóta, valamint Toto Wolff csapatfőnök arcát maszk takarta, de volt olyan alkalmazott is, aki plexit viselt.

Ezekből néhányat a Twitteren is megosztott a gárda, azzal a kommentárral, hogy „ez az új normális”. Emellett azt is megerősítette, hogy a privát eseményen részt vevő valamennyi csapattagot leteszteltek, mindannyiuknál negatív értéket mutatott a COVID-19-teszt.

null

null

null

null

A brackley-i együttes szerdára is Silverstone-ban marad, viszont ezúttal már Lewis Hamilton ül a volán mögé. A Mercedes mellett állítólag még a Ferrari készül pályára gördülni az egyik korábbi autójával, mielőtt július elején, az (első) Osztrák Nagydíjjal elrajtolna a 2020-as szezon.

Nyitókép: Mercedes Media Database

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr1815771206

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2020.06.10. 18:35:14

Izzadságszagú ez az egész.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása