Most már hivatalos: Kiss Norbi magyar csapattal tér vissza!

Kiss Norbi hivatalosan is ismertette 2020-as versenyprogramját, ezzel a magyar autósport egyik legrosszabbul őrzött titkáról is lehullt a lepel. A 35 éves kamionversenyző magyar csapattal hajt rá a harmadik Európa-bajnoki címre.

dscn4877_1.jpg

Már két hónappal ezelőtt kiszivárogtak információmorzsák Kiss Norbert 2020-as szezonjáról, amiket néhány héttel ezelőtt az FIA által kiadott nevezési lista is alátámasztott. Ellenben a hivatalos bejelentés egészen mostanáig váratott magára, viszont immár 100%-osan kijelenthető, hogy Kiss idén újra magyar csapattal, a RÉVÉSZ Truck Racing Team színeiben indul a kamion Európa-bajnokságban. A 35 éves magyar pedig négy szezon után nemcsak a tankpool24 csapatát hagyta el, hanem a Mercedest is, új csapatával ugyanis visszatér az MAN-hez, mellyel 2014-ben és 2015-ben bajnoki címet nyert.

unnamed_5.png

„Nagyon örülök és büszke vagyok, hogy létre jött ez az új magyar csapat és különösen boldog vagyok, hogy egy ilyen ikonikus cégcsoport karolt fel bennünket, mint a RÉVÉSZ Csoport. Úgy érzem, egy picit hazatalált és otthonra lelt a kamionsport Magyarországon” – idézi a közlemény Kiss Norbi szavait, aki nem titkolja, idén a harmadik Európa-bajnoki cím a cél. 40-es rajtszámú kamionját pedig az ország egyik legmodernebb műhelyében készítették fel Bakó Csaba versenymérnök irányítása alatt, hamarosan pedig az első tesztre is sor kerül.

A rajtszámválasztás sem a véletlen műve, mivel a RÉVÉSZ Csoport idén ünnepli fennállása 40. évfordulóját, amit a csapat is kupával ünnepelne. A koronavírus-járvány miatt természetesen a kamion-Eb forgatókönyvét is átírta, így augusztus végén, Csehországban rajtol az összesen hat versenyhétvégéből álló idény, míg a szezonzárót november közepén, az olaszországi Misanóban, egy hónappal a hungaroringi forduló után tartják.

A kamion Európa-bajnokság átdolgozott 2020-as versenynaptára:

  • augusztus 29-30.: Most, Csehország
  • szeptember 12-13..: Zolder, Belgium
  • szeptember 26-27.: Jarama, Spanyolország
  • október 3-4.: Le Mans, Franciaország
  • október 17-18.: Mogyoród (Hungaroring), Magyarország
  • november 14-15.: Misano, Olaszország

Fotó: Kiss Norbi Média

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr2615714982

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása