BRAKING NEWS MOTORSPORT

BRAKING NEWS MOTORSPORT

Május végén beindul a magyar autósport

2020. május 09. - KovatsOliver

Örömteli hírt közölt az országos bajnokságok sorsáról Oláh Gyárfás, az MNASZ elnöke: a járványügyi intézkedések enyhítésével összhangban már júniusig sem kell várni az újrakezdéssel.

img_2193.JPG

Lassan két hónapja, hogy kihirdették a veszélyhelyzetet és a rendkívüli jogrendet Magyarországon a koronavírus miatt. A járvány elleni védekezés jegyében hozott döntések egy tollvonással pecsételték meg a hazai autósport helyzetét: ugyanúgy a tetszhalál állapotba került, mint akár a nagyobb kontinentális- vagy világbajnokságok.

Az elmúlt hetekben pedig nemhogy versenyzésre, de tesztelésre sem volt lehetőség – mint arra Kiss Norbert kétszeres Európa-bajnok kamionversenyző is utalt –, a mentsvárat ebben az esetben is a különféle szimulátorbajnokságok jelentették. Április közepén bejelentették, hogy május végéig fennáll ez az állapot, csakhogy időközben enyhült a járványügyi helyzet, így fővárosi és országos szinten is lazítottak a szabályokon.

Az enyhítésekkel összhangban a vegetatív időszak két nappal rövidebb lett, vagyis május 30-án újraindul a magyar autósport-élet – erősítette meg a hírt Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke az MTI-nek, majd a Facebook-oldalán is. Már azt is tudni, hogy az első versenyt már a hónap utolsó hétvégéjén megtartják, a gokart-ob mezőnye vendégeskedik Kecskeméten, ezt követően pedig szép lassan a többi szakágban is lehetőség nyílik arra, hogy újból versenyeket rendezzenek.

„Más döntéseket is hoztunk, ezekre azért került sor, mert a szövetség igyekszik minden olyan lépést megtenni, amellyel a versenyzőket tudjuk segíteni” – mondta az elnök. Később az M1-nek úgy nyilatkozott, hogy ugyan a szakágvezetők forszírozták a mihamarabbi kezdést, „az elnökség egyhangú döntést, mert idő kell a felkészüléshez”.

dsc_1502.jpg

Egyelőre csak a hazai autósport-élet beindításáról van szó, a nemzetközi eseményekre még várni kell – néhány hétig, hónapig viszont biztosan üresen maradnak a lelátók. | Fotó: Hungaroring Média

Június 6-án a drag és a szlalombajnokság folytatja működését Kiskunlacházán, június közepére pedig már rali 3-as bajnoki fordulót terveznek. A módosított versenynaptárat június 1-jén ismerteti az MNASZ, miután az év elején kiadott már érvényét vesztette. A hazai rendezőknek május 15-éig van lehetőségük jelezni rendezési szándékukat.

Oláh hozzátette: „Mindannyian nehéz helyzetben vagyunk, mert még nem tudjuk, meddig tart a veszélyhelyzet, meddig kell zárt kapus rendezvényekben gondolkodnunk.” Megjegyezte, hogy a kimaradt hónapoknak hosszú távon lesznek érezhető hatásai, mivel a törölt vagy halasztott versenyek miatt a szponzorok nem kapták meg azokat a felületeket, melyekre szerződtek.

„A legfontosabb most az, hogy minél hamarabb elinduljanak a bajnokság. Bízom benne, hogy az idei csonka évben is minőségi és jó bajnokságokat tudunk megrendezni, és 2021-ben visszatérünk arra a magas színvonalra, ami 2020 elején várható volt” – mondta.

Szót ejtett a Formula–1-ről is, a száguldó cirkuszról hivatalosan nem tudni többet annál, hogy július 5-én, Ausztriában rajtol a szezon, és zártkapus versenyekkel, ahogyan Silverstone és a Hungaroring sem fogad nézőket. Elmondta, hogy „az elmúlt napokban a nemzetközi és a magyar szövetség között nem volt ezzel kapcsolatosan kommunikáció”, tudomása szerint két magyar futamban gondolkodik a promóter, vagyis a Liberty Media.

Leszögezte, „a Hungaroring készen áll arra, hogy dupla versenyt rendezzen”, és bízik benne, hogy „a promóter pozitív döntést hoz, és nem marad el a 35. Formula–1-es Magyar Nagydíj”. A további nemzetközi rendezvények még ennyire sem körvonalazódnak, a napokban Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnöke árulta el a Formula.hu-nak, hogy októberben pótolhatják a WTCR és a kamion-Eb közös hétvégéjét fedő Super Racing Fesztivált.

Nyitókép: Kováts Levente / Braking News Motorsport

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr5615673598

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása