Michelisz versenyzője éllovasként megy az Esports WTCR fináléjára

Kis híján nyert szimulátorban Esteban Guerrieri, ám Báldi Gergő személyében egy újabb magyarban talált méltó ellenfélre. A M1RA pilótája éllovasként szállhat harcba a szezonzárón.

05-baldi-leads-guerrieri-in-race-2.png

Hétfőn este folytatódott a koronavírus miatt elmaradt versenyek „pótlását” szolgáló túraautós e-sport széria, az Esports WTCR harmadik helyszíne a virtuális ningbói pálya volt. A résztvevők száma és listája meglehetősen hullámzóan alakult: vannak, akik már az előzetes nevezési listán sem szerepeltek, de akadnak olyanok is, akik időközben léptek vissza a részvételtől, vagy adott esetben az esemény folyamán lehetetlenült el az.

Jelentősen megcsappant ebből adódóan az igazi WTCR-versenyzők száma: többek között Michelisz Norbert és Tassi Attila sem állt rajthoz, akárcsak Aurélien Comte, Luca Engstler, Niels Langeveld és Tiago Monteiro. Mint az később az Eurosport Hungary cikkéből kiderült, Tassinak az internetkapcsolattal gyűlt meg a baja, míg a 2018-ban két futamot is nyert Comte ennél szomorúbb okból kifolyólag került szorult helyzetbe. Már a TCR Európa-kupa szimulátorversenyére sem jutott be internet- és szerverproblémák miatt, vasárnap éjszaka pedig betörtek bordeaux-i garázsába, ahonnan egyedi versenyautója mellett egyéb szerszámokat és eszközöket is eltulajdonítottak.  

Magyar résztvevőkből Michelisz és Tassi távolmaradása ellenére nem volt hiány, összesen hét szimulátoros – Balazsin Márk, Báldi Gergő, Barna Martin, Bucsi Attila, Nagy Dávid, Pinczés Ádám és Szoboszlai Bálint –, valamint a Red Bull támogatását élvező, felvidéki Bánki Bence is szerencsét próbált Kínában.

A kvalifikáción ezúttal Moritz Löhner bizonyult leggyorsabbnak, a német ezután nagyon kemény csatát vívott a Williams e-sportolójával, Kuba Brzezinszkivel – számos pozíciócserét követően, végül az utolsó körben dőlt el a csata, miután hibázott a lengyel.

Bajnoki éllovasként folytathatta menetelését Báldi Gergő, ám ezúttal csak a hatodik legjobb időt autózta a M1RA-s, ahonnan ötödik lett az első futamon, így a fordított rajtrácsos, második versenynek ismét a hatodik helyről vághatott neki. Ennek ellenére rövidesen már a győzelemért meccselhetett Michelisz tavalyi riválisával, Esteban Guerrierivel.

Kettejük között szintén a befutóig tartott a küzdelem, de utolsó körös előzésével Báldit intették le elsőként. A magyar e-sportoló így a Hungaroring és a Slovakiaring után újabb helyszínen szerzett győzelmét, így a vezetést is megőrizte az összetettben. 112 egységgel vezeti a tabellát, 4-gyel megelőzve Löhnert, a harmadik-negyedik helyen pedig Brzezinski és Bánki holtversenyben, 84-84 ponttal követik őket.

01-baldi-takes-lead-from-guerrieri-in-race-2.png

Guerrieri az első futamon szerzett egy nyolcadik helyet is, ezzel a bajnokságban már hetedikként rangsorolják, 41 pont szerepel az argentin neve mellett. Rajta kívül még Mikel Azcona gyűjtött pontokat egy 10. és egy 12. hellyel, Kevin Ceccon, Yann Ehrlacher, Néstor Girolami és Mat’o Homola pont nélkül zártak.

Május 18-án, vagyis szűk két héten belül, Sepangban zárul az e-sport bajnokság, ekkora talál gazdára a fődíjként kihirdetett exkluzív TAG Heuer karóra is. Az előselejtező május 12-éig tart.

Három forduló után így áll az Esports WTCR pontversenye:

06-esports-wtcr-beat-the-drivers-standings-after-round-3-of-4_1.png

Fotó: FIA WTCR Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr9015662144

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása