Leclerc: Bianchi jobban megérdemelte volna a Ferrari-ülést

A Ferrari F1-es versenyzője szerint egykori mentora és keresztapja, a 2015 nyarán elhunyt Jules Bianchi sokkal eredményesebb lett volna a csapatnál, mint ő.

100430tst.jpg

Gokartos éveiben a Ferrari új sztárját, Charles Leclerc-t keresztapja, a nála nyolc évvel idősebb Jules Bianchi mentorálta: mire a monacói eljutott a formulaautózásig, a francia már a Ferrari-akadémia (FDA) tagja volt. Bianchi azonban 2015 júliusában belehalt súlyos fejsérüléseibe, amiket kilenc hónappal korábban, a 2014-es Japán Nagydíjon történt balesetében szenvedett el. Mielőtt bekövetkezett a tragédia, már majdnem két szezont húzott le a Formula–1-ben a Marussiával, ám híresztelések szerint már aláírt a Sauberhez 2015-re, hogy onnan tovább léphessen a Ferrarihoz.

Leclerc nemrégiben több sajtóorgánumnak is azokról az évekről beszélt, amikor még Bianchi is élt, és eléggé hasonló volt pályafutásuk alakulása.

„Jules édesapja és az enyém mindig azzal viccelődött, mennyire hasonló pályafutásunk volt. Különös volt, mert amikor mindketten versenyeztünk még, és neki rossz versenye volt, akkor ugyanazon a hétvégén nekem is rossz versenyem volt. Mindig ezen viccelődtek. Ami a pályafutásunkat illeti, nyilván hasonlítottak egymásra, mivel mindkettőnk esetében ugyanúgy Nicolas [Todt – szerk.] volt a menedzserünk” – mondta.

190065-abu.jpg

A Leclerc-Bianchi párhuzam kapcsán Daniel Ricciardo, a Renault versenyzője jegyezte meg mostanában, „úgy érzem, mintha Charles teljesítené be azt, amit Jules tett volna. Olyan, mintha Charles egy későbbi verziója lenne Jules-nek a maga sikereivel”.

Amíg Leclerc a GP3-at és a Formula–2-t is megnyerte, mielőtt bemutatkozott volna az F1-ben, Bianchi nem végzett a harmadik helynél előrébb az utóbbi, akkoriban még GP2 néven futó sorozatban. 2009-ben viszont bajnok lett a Formula–3-as Euroszériában, majd a királykategóriában a 2014-es Monacói Nagydíjon szerzett kilencedik helyével és két pontjával minden kétséget kizáróan bizonyította rátermettségét.

Korábbi bajnoki címei és eddigi két nagydíjgyőzelme ellenére úgy érzi Leclerc, hogy Jules Bianchi felülszárnyalta volna a sikereit a Ferrarinál. „Biztos vagyok benne, hogy Jules megmutatta mindazt, amit meg kellett mutatnia a Formula–1-ben. Nyilvánvaló volt, hogy sikerek előtt állt. Sokat elárultak a tehetségéről az olyan eredmények, mint például az a bizonyos monacói futam a Marussiával. Határozottan megérdemelte az F1-es ülést, a Ferrarinál talán még nálam is jobban, de sajnos a sors másképp döntött. Biztos vagyok benne, hogy ő sokkal többre lett volna képes, mint én. Rendkívül tehetséges volt” – beszélt elismerően keresztapjáról.

Fotó: Ferrari Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8415637028

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása