F1: Vettel semmiképpen sem állt volna rajthoz az Ausztrál Nagydíjon

Érdekes részleteket osztott meg a kaotikus, végül törölt szezonnyitó hétvégéről Romain Grosjean: elmondása szerint Sebastian Vettel már órákkal a hivatalos bejelentés előtt döntött.

200027-test-f1-sebastian-vettel-day3.jpg

Mint arról beszámoltunk, szükségtelenül hosszú huzavona árán, szűk két órával az első szabadedzés kezdete előtt dőlt el, hogy végül nem rendezik meg az Ausztrál Nagydíjat. Mielőtt még mindez elkezdődött volna, Lewis Hamilton éles kritikát fogalmazott meg a szervezőkkel szemben, amiért nem törölték már korábban a versenyt, de úgy néz ki, nagyobb ellenzője volt a melbourne-i F1-es futam rendezésének Sebastian Vettel.

A Formula–1-es paddock egyik legnépszerűbb és legelismertebb fotósa, Kym Illman YouTube-csatornáján megjelent videóinterjúból újabb részletekre derült fény az Ausztráliában történtek kapcsán. Illmannak Romain Grosjean, a Haas versenyzője elmondta, hogy a hivatalos bejelentést megelőző éjszakai órákban WhatsAppon beszélgetett Vettellel, a német pedig már meg sem várta a döntést, elindult haza – függetlenül attól, hogy lesz-e Ausztrál Nagydíj, vagy sem.

„A pletykák csütörtök este kezdődtek” – emlékezett vissza Grosjean, gondolatait a RaceFans idézi. – „Csütörtökről péntekre virradóan nem aludtam túlságosan jól, hajnali 3 óra körül Sebastian Vettellel beszéltem WhatsAppon. Kérdeztem tőle: „hol vagy, miért vagy ébren?”. Erre ő azt válaszolta, hogy „törölték a versenyt, nem lesz itt semmi”, ezért „elindultam a repülőtérre”. Mondtam is neki, hogy még nem hallottam semmi hivatalost, ezért még maradok.”

„Utána ő mondta, hogy „a csapatom azt mondta, hogy nyugodtan elmehetek, ezért el is mentem”, melbourne-i idő szerint pedig már péntek volt, hajnali 3-4 óra, amikor tudtam, hogy nem állnak túl jól a dolgok” – tette hozzá.

Azóta már további hét verseny halasztásáról – köztük a Monacói Nagydíj esetében a törlésről is – döntöttek, legkorábban június 14-én, a Kanadai Nagydíjjal rajtolhat el a 2020-as idény.

1018068773-lat-20200312-_ony1669-292.jpg

„Várnunk kell arra, hogy alakul a helyzet. Úgy gondolom, fontosabb, hogy tisztább képet kapjunk, mintsem az, hogy versenyezni menjünk” – jegyezte meg a koronavírus-helyzet kapcsán a francia, aki rámutatott arra is, hogy sokkal inkább van januári, mintsem áprilisi hangulata: „Ugyanakkor nagyon furcsa, hogy itthon vagyunk az évnek ezen szakaszában. Számomra ez január. Egyszerűen nem tudok azonosulni a ténnyel, hogy valójában már április van. Én januárban szoktam otthon lenni és edzeni, majd februárban megyek a téli tesztekre, márciustól pedig versenyezni. Ehhez képest április van, és itthon vagyok.”

Fotó: Ferrari Media, Haas F1 Team Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr3615563044

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

liberalnazi dickheads 2020.03.28. 21:42:43

Grosjean egy pöcsfej, soha nem fog nyerni semmit. Még március van...

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása