A fél szezont újra kellett gondolni a DTM-ben – íme, az új 2020-as naptár!

Egy hónappal a szezon eredeti kezdete előtt közzétette módosított versenynaptárát a DTM, a fordulók felét új időpontra helyezték át. Júliusi szezonnyitó és novemberi, monzai szezonzáró.

dtm-1570285324.jpg

Miután az előszezoni tesztet végleg elhalasztották, várható volt, hogy a DTM 2020-as idénye nem fog elrajtolni Zolderben, az eredetileg kitűzött április 25-26-i hétvégén a koronavírus-helyzetre való tekintettel. A szervezők azonban inkább nem jelentették be egyesével a fordulók elhalasztását, ehelyett a komplett módosított versenynaptárat ismertették szerda este kiadott közleményükben.

Az új menetrend szerint július 10-12-én, a Norisringen rajtol el a szezon, holott a szűk utcai pálya egyébként csak a hatodik állomás lett volna, míg a szezonzárót a tradicionális hockenheimi helyszín helyett a monzai pályán, november közepén rendezik. Két kérdőjel szerepel egyelőre az átdolgozott kiadásban: az oroszországi és a svédországi hétvége időpontja nem dőlt még el. A két lehetséges opciót ugyanakkor megadták, ezek értelmében az egyik helyszínre július 31-e és augusztus 2-a között, a másikra pedig október 2-4-e között látogat el a mezőny.

A sorozat promótere, az ITR afelől is biztosította a rajongókat, hogy az előre megváltott jegyek az új időpontokra is érvényesek, de lehetőség van a teljes vételár visszatérítésének igénylésére is. Ennek kapcsán további információk a DTM weboldalán, azon belül az erre külön kijelölt menüpontban olvashatóak.

A DTM módosított 2020-as versenynaptára:

  1. július 10-12.: Norisring (Németország)
  2. július 31. – augusztus 2.: Igora Drive, Szentpétervár (Oroszország) vagy Scandinavian Raceway Anderstorp (Svédország)
  3. augusztus 7-9.: Circuit Zolder (Belgium)
  4. augusztus 22-23.: Brands Hatch Circuit (Nagy-Britannia)
  5. szeptember 4-6.: TT Circuit Assen (Hollandia)
  6. szeptember 11-13.: Nürburgring (Németország)
  7. október 2-4.: Igora Drive, Szentpétervár (Oroszország) vagy Scandinavian Raceway Anderstorp (Svédország)
  8. október 16-18.: Lausitzring (Németország)
  9. november 6-8.: Hockenheimring Baden-Württemberg (Németország)
  10. november 13-15.: Autodromo Nazionale Monza (Olaszország)

A módosított kalendáriumot még jóvá kell hagynia a Nemzetközi Automobil Szövetségnek (FIA) is, de ez általában formalitás szokott lenni.

Fotó: DTM Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr6315557266

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása