Koronavírus: Az F2 és az F3 idénynyitóját is elhalasztották – és még sok minden mást...

A Formula–1-hez hasonlóan a betétsorozatok sem utaznak el Bahreinbe a jövő héten, de már az IndyCar is meghátrált, ahogyan a ralikrossz-vb szezonja is később kezdődik.

1018051877-lat-20200302-_31i0466.jpg

Sorra dőlnek a dominók az autósportban is a világjárvánnyá nyilvánított koronavírus-helyzet miatt: az elmúlt 24 órában

Miután az F1 közölte, hogy nem utazik Bahreinbe a jövő héten, várható volt, hogy a betétsorozatok sem fogják vállalni a kockázatot. Nem sokkal később közlemény formájában meg is erősítették, hogy a Formula–2 és a Formula–3 szahíri nyitóhétvégéjét is elhalasztották, módosított versenynaptárak később várhatóak.

„Sajnáljuk ugyan, de el kell halasztanunk a Bahrain International Circuit-re tervezett nyitófordulónkat. Természetesen a paddockban lévők és a szurkolók egészsége elsődleges számunkra is. Az előszezoni teszteket már lebonyolítottuk Szahírban, és már várjuk, hogy amilyen hamar csak lehet, a versenyszezont is megkezdhessük” – idézi a közlemény a két utánpótlásszéria vezérigazgatói pozícióját betöltő Bruno Michel szavait.

De nem csak az F2 és az F3 kényszerült hasonló lépésre. A délután folyamán az IndyCar szervezői is bejelentést tettek, miszerint az első négy helyszínen (St. Petersburg, Barber Motorsports Park, Long Beach, Circuit of the Americas) sem most, sem későbbi időpontban nem fognak versenyt rendezni a koronavírus miatt, habár egészen idáig arra készültek, hogy még ha zárt kapuk mögött is, de vasárnap sort kerítenek St. Petersburg-i nyitófutamára. Ennek értelmében a 2020-as szezon május 9-én, az indianapolisi Grand Prix-pályán rajtol majd el.

A másik nagyobb tengerentúli bajnokság, a NASCAR vezetősége pedig a soron következő két fordulóját, az Atlanti Motor Speedwayre és a Homestead-Miami Speedwayre tervezett 500, illetve 400 mérföldes futamát halasztotta el – a folytatás március 27-29-e között várható, a Texas Motor Speedwayen.

A bejelentések sorát – legalábbis ideiglenes – a ralikrossz-világbajnokság zárta, melynek szervezői az április 18-19-én, a Circuit de Barcelona-Catalunya pályán esedékes nyitóhétvégéjén posztponálásáról tájékoztattak közleményben, reagálva a katalán kormány legutóbbi határozatára, melyben minden élő sporteseményt felfüggesztettek. Közleményükben a pótidőpont későbbi kihirdetéséről biztosították a nagyérdeműt. A soron következő a portugáliai Montalegre, ahová a tervek szerint május 2-3-án vendégeskedik a mezőny.

Braking News Motorsport

ing először 1977-ben, a Hesketh Racingnél tevékenykedett a száguldó cirkuszban, mielőtt kinevezték volna a Brabham főszerelőjévé. Kulcsszerepe volt Nelson Piquet 1981-es és 1983-as bajnoki címeiben, és csak akkor távozott el a csapattól, amikor azt annak tulajdonosa, Bernie Ecclestone eladta.

Fotó: Carl Bingham / LAT Images (FIA Formula 2 Media)

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr915519804

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása