F1: Hivatalos, törlik az Ausztrál Nagydíjat!

Közel fél napon át tartó huzavona után bejelentették, hogy nem rendezik meg az F1-es idénynyitó versenyt.

20010-aus.jpg

Ember legyen a talpán, aki el tud igazodni azon, hány forgatókönyv és sajtópletyka jelent meg, mire megszületett a döntés, hogy nem tartják a hétvégi Ausztrál Nagydíjat – nem sokkal azt követően, hogy ezt nyílt levélben kérte a Mercedes. Az FIA által kiadott közleményben a Nemzetközi Automobil Szövetség, az F1 és a szervezők együttesen erősítették meg a verseny törlését, miután a csapatok többsége nem akart rajthoz állni.

F1

Formula 1 and the FIA, with the full support of the Australian Grand Prix Corporation (AGPC), have taken the decision that all Formula 1 activity for the Australian Grand Prix is cancelled

Mint az ismeretes, nagy port kavart a McLaren csütörtöki bejelentése, melyben közölte, hogy visszalép a Formula–1-es Ausztrál Nagydíjtól, miután egyik dolgozójuk koronavírus-tesztje pozitív lett. Nem sokkal később a szervezők közleményt adtak ki, melyben megerősítettek, hogy addig kilenc vírustesztet végeztek el – ebből nyolcat F1-hez köthető személyen –, de a többi, aminek az eredménye ismert, negatív eredménnyel zárult.

Az ügy kirobbanása óta a szervezők, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA), az F1 vezetősége, valamint az illetékes hatóságok folyamatosan egyeztettek a szezonnyitó verseny sorsáról, de hivatalos közlemény még véletlenül sem akart megjelenni. Helyi idő szerint már a péntek hajnali órákban jártunk, amikor a brit sajtó két oszlopos orgánuma egymással ellentétes információkkal rukkolt elő a témában: a BBC halasztásról értesült, míg a Sky Sports arról számolt be, hogy a McLaren nélkül is elindul a 2020-as F1-es szezon.

F1 Paddock Pass on Twitter

Freight boxes are arriving as the teams are preparing to pack up and leave. Even IF the event goes on it won't be with #F1. #F1PP

Eközben olyan, a BBC által közölteket alátámasztó híresztelések kaptak szárnyra, miszerint a televíziós közvetítéseken dolgozó stáb tagjait arra kérték, hogy pénteken már ne is térjenek vissza a melbourne-i pályára. Emellett az is inkább a halasztásra vagy törlésre utalt, hogy röviddel ezután a Sky Sports törölte cikkét, majd magas megbízhatóságú értesülésekre hivatkozva a Motorsport.com és a Motorsport Week is arról cikkezett, hogy az FIA engedett a csapatok aggodalmainak, így a verseny törlése mellett döntött.

De még ennek ellenére sem lehetett végérvényesen kijelenteni, hogy elmarad az idénynyitó, mivel péntek hajnalban is munkába hívták a melbourne-i pálya személyzetét – ellenben az F1-es csapatok tagjait már az összecsomagolásról tájékoztatták. Az egyébként is nyomon követhetetlen helyzetet tovább tetézte, hogy a nézők a bizonytalanság ellenére kilátogatták a pályára, ám a kapukon már nem engedték be őket. Ezalatt az Ausztrál Nagydíj rendezői továbbra is ragaszkodtak volna a rendezéshez, a száguldó cirkusz pedig az ellenkezőjéhez – noha a kétüléses Formula–1-es autók pályára léptek, spekulációk tanúsága szerint az egyiket össze is törték.

Zsolt Godina on Twitter

Räikkönen és Vettel állítólag már el is hagyta Ausztráliát! Az Emirates EK 409-es járatán Dubaj felé vették az irányt ausztrál idő szerint 6 óra után! #F1

Sőt, Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen el is hagyta Melbourne-t, állítólag már az első pénteki reggel repülőjárattal. Eközben az éjszaka folyamán a csapatok 5–5-ös eredménnyel bonyolítottak le szavazást az Ausztrál Nagydíj megtartásáról, illetve elhalasztásáról vagy törléséről. Úgy tudni, hogy péntek reggel a McLaren mellett a Mercedes, a Ferrari, a Renault és a Pirelli sem jelent meg a paddockban.

Bő két órával az első Formula–1-es szabadedzés előtt aztán meghozták a döntést, hogy a rajongókat már nem engedik vissza az Albert Parkba. Daniel Andrews, Victoria állam kormányzója a 7News Sydney részére adott nyilatkozatában erősítette meg a hírt: „Ha lesz is verseny, biztos, hogy rajongók nélkül rendezik meg az ő érdekükben” – mondta.

Végül pedig kiderült, hogy verseny sem lesz… Az FIA közleményéből az is kiderült, hogy a jegyvásárlóknak teljes mértékben visszatérítik a belépők árát, ennek kapcsán további részleteket későbbre ígérnek. A döntést értelemszerűen az F1-es család és a szélesebb közösség biztonságával indokolták.

Az F1-ben az ausztráliai már a második verseny, melyet érint a koronavírus, a Kínai Nagydíjat ugyanis még február elején elhalasztották. Hogy mi lesz a folytatásban? Jó kérdés. Habár a jövő héten esedékes Bahreini Nagydíj kapcsán korábban bejelentették, hogy zártkapus lesz, kilátásba helyezték a lefújást, csakúgy, mint a Vietnámi Nagydíj esetében, tehát az is előfordulhat, hogy csak a májusi Holland Nagydíjjal rajtol el az idény.

A péntek este krónikájához egy IndyCar-bejelentés is hozzátartozik, mivel annak szezonnyitója is veszélybe került, de végül megerősítették, hogy zárt kapuk mögött ugyan, de megrendezik a St. Petersburg-i viadalt, amit Magyarországon élőben közvetít majd a GALAXY4.

Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr6515516896

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Facebook

Fordító / Translate

Még ennyit kell várnunk a következő Forma-1-es nagydíjig:

The Formula 1 Widget
requires Adobe Flash
Player 7 or higher.
To view it, click here
to get the latest
Adobe Flash Player.

Get this widget from F1Widget.comGet this widget from F1Widget.comWebsite F1 Widget, Formula 1 Widget - F1Widget.comWebsite F1 Widget, Formula 1 Widget - F1Widget.com

Impresszum, kapcsolat