F1: Újabb csapattagok dőltek ki a paddockban koronavírus gyanújával

Ezzel legalább öten vannak, akiket koronavírus gyanújával vizsgálnak, a Haas újabb két dolgozója vonult karanténba.

rg3-190.jpg

Mint arról már beszámoltunk, szinte azonnal felbukkant a melbourne-i paddockban a koronavírus gyanúja, amint megérkezett a Formula–1 mezőnye a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj helyszínére: a McLarennél egy, a Haasnál pedig két dolgozót kellett elkülöníteni fertőzésgyanú miatt. Ráadásul most beigazolódnak látszik az, amitől mindenki tartott, azaz újabb F1-es csapattagokat érinthet a járvány.

Günther Steiner csapatfőnök ugyanis megerősítette, hogy további két alkalmazotton kellett koronavírus-tesztet elvégezni a Haasnál, így egy mérnök és három szerelő már érintett. Elmondása szerint délután már meglesznek a tesztek eredményei, hozzátette, hogy négy ember kiesésével még meg tud birkózni a csapat.

„Remélem, mindnyájan jól vannak, és csak annyi derül ki róluk, hogy megfáztak, és akkor holnap már újra munkába állhatnak” – mondta Steiner. Hozzátette, már délután kiderülhetnek a tesztek eredményei.

Ez kardinális kérdés lehet az Ausztrál Nagydíj megrendezése szempontjából is. Brett Sutton, Victoria állam tisztifőorvosa figyelmeztetett, hogy ha szükséges, még mindig van mód az F1-es szezonnyitó lefújására. „Ha a tesztek pozitívak lesznek, fontolóra kell vennünk, mit is jelent ez azokra nézve, akik szoros kapcsolatban vannak velük, mivel akkor őket is karanténba kell helyezni” – nyilatkozta a 3AW melbourne-i rádiónak, gondolatait a Reuters idézi.

„Ha ez effektíve a verseny lemondásával jár, legyen” – tette hozzá.

Fotó: Haas F1 Team Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr3415516268

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása