A WEC-et és a Superbike-vb-t is elérte a koronavírus

Az endurance-világbajnokság Amerikában törölt versenyt, míg a Superbike-világbajnokságban két versenyt is elhalasztották.

start_of_the_1000_miles_of_seb.jpg

Annak ellenére, hogy alig másfél hónappal ezelőtt még csak Kínában volt téma a koronavírus, idővel futótűzszerű terjedésnek indult világszerte, így amellett, hogy az ázsiai országban is közel 81 ezren fertőződtek meg, már Kínán kívül is akad több mint 45 ezer fertőzött. A múlt héten Magyarországot is elérte a tüdőgyulladás-járvány, azóta már 13 megbetegedésről tudni – a magyar kormány a nemzetközi helyzetre való tekintettel szerdán veszélyhelyzetet rendelt el, így a Hungaroring már megkezdte a tárgyalásokat a túraautó-világkupa és a kamion Európa-bajnokság április végi hétvégéjének elhalasztásáról. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) eközben hivatalosan is világjárványnak nyilvánította a vírust.

A koronavírus kétségkívül és visszafordíthatatlanul betört tehát a technikai sportok világába is, és immár nem csak az ázsiai versenyeket törlik vagy halasztják el sorra. Igaz, a Formula–1 egyelőre csak a kínai futamát halasztotta el, a Formula–E már három versenyét is elhalasztotta, míg a MotoGP jelen állás szerint csak májusban, a jerezi Spanyol Nagydíjjal rajtol el.

Legutóbb pedig az endurance-világbajnokság tett bejelentést, miszerint nem rendezik meg az eredetileg március 20-ára kitűzött sebringi 1000 mérföldest – sem akkor, sem egy későbbi időpontban. Közleményükben a WEC szervezői az amerikai elnök, Donald Trump döntésére hivatkoztak, melynek értelmében nem engedik be az Egyesült Államokba az Európából érkező nem amerikai állampolgárokat.

Miután a katari versenyt még korábban elkaszálták, a Superbike-világbajnokság szervezői minap hozzátették, hogy a jerezi és a franciaországi hétvégéjét is elhalasztották. Mindkettőt ősszel rendezik meg: a tervek szerint Magny-Cours-ba október 2-4-én látogat a mezőny, a döntés értelmében szezonzáróvá előléptetett spanyol fordulót pedig október 23-25. között rendezik.

Kénytelen volt reagálni a koronavírusra a FIM endurance-világbajnokság vezérkara is, így az is eldőlt, hogy a 24 órás Le Mans-i motorverseny időpontját szeptember 5-6-ára módosították az eddig ismert április 18-19-e helyett.

Fotó: Joao Filipe / AdrenalMedia.com (FIA WEC Media)

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!